A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét az idei harmadik negyedévben, csökkentést 18 százalékuk jelez - közölte a Manpower Magyarország friss munkaerőpiaci előrejelzése alapján.
Őszre megélénkült a hazai munkaerőpiac: jelentősen beindult az álláskeresések üteme. Összesen 25 százalékkal nőtt a hirdetésekre leadott jelentkezések száma a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben 1 százalékkal több betöltésre váró állás került ki a Profession.hu felületére. A legnagyobb arányú növekedés a munkaerő-toborzás tekintetében Tolna, Pest és Fejér megyében volt a vizsgált időszak alatt – derül ki a vállalat friss jelentéséből.
Miközben a pandémia a virtuális munkahelyek világméretű tesztelése volt, lokálisból globálissá lett a munkaerőtoborzás is. A szervezetek és a vállalatok HR részlegei a globális munkaerő piacról toborozhatnak és vehetnek fel új vezetőket, munkatársakat, és a tehetségkutatás is globális keretek között folytatható. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.
A piaci várakozások szerint a következő hónapokban megjelenhet az első nagy kiskereskedelmi lánc is, ahol a pénztáraknál qvik-fizetés is választható lesz.
Az Otthon Start Programnak megfelelő ingatlanok iránt októberben 23 százalékkal csökkent az érdeklődés szeptemberhez képest, míg a nem támogatott ingatlanoknál csak 4 százalékos volt a visszaesés.
A digitalizáció, az automatizálás és a mesterséges intelligencia világát hozza közel a fiatalokhoz a Vajda-Papír a papíripari szakképzési programban, amelynek célja, hogy a diákok valódi ipari környezetben, Európa legmodernebb papírgyárában sajátítsák el a papírgyártás szakmai alapjait.
A piaci várakozások szerint a következő hónapokban megjelenhet az első nagy kiskereskedelmi lánc is, ahol a pénztáraknál qvik-fizetés is választható lesz.
Az Otthon Start Programnak megfelelő ingatlanok iránt októberben 23 százalékkal csökkent az érdeklődés szeptemberhez képest, míg a nem támogatott ingatlanoknál csak 4 százalékos volt a visszaesés.
Pozitív, újabb napi rekordokban is gazdag hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX. A szeptemberi záróértéket túlszárnyalva, 107 319,9 ponton zárt, újabb történelmi csúcsot is beállítva a hónap utolsó napján.
Az eddig lefolytatott hatósági ellenőrzések közel 70 százalékánál találtak kifogásolni valót az ellenőrök, 4 gyrost árusító büfé működését felfüggesztették -
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek