Gyakorlatilag stagnáltak, szinte el sem mozdultak pénteki záróértékükhöz képest a New York-i tőzsde irányadó indexei a hét első munkanapján, a befektetők kivárásra rendezkedtek be a vállalati beszámolókban gazdag múlt hét után az Alphabet eredményeire várva.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők figyelmét a számos vállalati gyorsjelentés mellett leginkább a tengerentúli fejlemények kötik le.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) borúlátó előrejelzésével felszította az aggodalmakat a világgazdasági növekedés lassulása miatt.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek