Kezdőlap Címkék NAV

NAV

Milliárdos adócsalás. A TEK fogta el a bűnbanda felfegyverzett vezetőjét

Milliárdos adócsalás gyanúja miatt országos akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy dunántúli család által irányított őrző-védő céghálózatot. A NAV nyomozói a Terrorelhárítási Központ támogatásával csaptak le a bűnszervezet vezetőjére, aki két társával már letartóztatásban van.

Közel félmillióan kapnak levelet a NAV-tól

Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csaknem 450 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla-egyenlegéről, június végétől pedig már a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók is várhatják a tájékoztatásokat.

Változóban az elektronikus kereskedelem áfaszabályai – mi a lényeg?

Az elektronikus úton bonyolított kereskedelem egyre nagyobb szeletet hasít ki a gazdaságból. A hatályos hozzáadottérték-adó (áfa) szabályai ezeknek az új üzleti modelleknek már kevésbé felelnek meg, így döntés született azok uniós szintű módosítását illetően.

650 milliós áfacsalás – őrizetben az ablakos bűnbanda

A költségvetésnek 650 millió forint kárt okozó, műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó céghálózatot működtető bűnszervezetet számolt fel a NAV - közölte a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Szja-bevallási határidő: itt a vége

Még 3 napig lehet módosítani a személyi jövedelemadókról készített adóhatósági bevallástervezetet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Adózás – kérelemmel halasztható a május 31-ei határidő?

Kérelemmel menthető ki a beszámolók, illetve az azokhoz kapcsolódó bevallások május 31-ei határidejének elmulasztása az idén - tájékoztatott Izer Norbert adóügyi államtitkár.

Szja-bevallás. Több százezren kapnak levelet a NAV-tól

Az szja-bevallási tervezetük levélben postázását mintegy 225 ezren kérték április 15-éig. A tervezeteket a NAV folyamatosan küldi - közölte az adóhivatal.

Adóbevallás – családi kedvezmények. A NAV kalkulátorral segít

Újabb segítséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja: már elérhető a családikedvezmény-kalkulátor.

Szja-bevallás. Hamarosan lejár egy fontos határidő

A NAV automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak szerda éjfélig kérnie kell a tervezet postázását - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Koronavírus – Érvénytelen TAJ-számmal is jár a védőoltás

Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Illegális fővárosi cigigyárra csapott le a NAV – fotók

Több mint 25 millió forint forint kárt okozó illegális cigarettagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Budapesten - közölte az adóhivatal.

Szja-bevallás. A NAV a tervezetek átnézésére figyelmeztet

Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető a weben keresztül, a tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Mától új korszak kezdődött a NAV-nál

Új, online korszak kezdődött, amelyben az adóhivatal már minden számlát lát. A március 31-ig tartó szankciómentesség lejártát követően továbbra is méltányosan, az adózóval együttműködve jár el a NAV - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Korrupciógyanú. Letartóztatták a NAV-os felsővezetőt és társát

Letartóztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vesztegetéssel gyanúsított felsővezetőjét és egy társát a bíróság - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Korrupció? Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Vége a türelmi időszaknak – áprilistól minden számlát lát a NAV

Április 1-től minden számlát, a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal. Egyúttal véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Szja-bevallás. 250 ezer adózónak nyilatkoznia kell

A személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában. A tervezetek már elérhetők a NAV honlapján.

Munkaerő-kölcsönzés. Megszűnik a fordított áfa

Véget ér a fordított adózás a munkaerő-kölcsönzésnél: április 1-től már nem a megrendelő, hanem a munkaerőt kölcsönbe adó cég számítja fel és fizeti meg az általános forgalmi adót - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Repülővel jött a tiltott férfierő – tonnányi potencianövelőt foglaltak le

Több mint egy tonna illegális potencianövelőt foglaltak le egy Dubajból érkező légi szállítmányból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Luxusautókkal csaltak félmilliárdot – fegyvert is találtak a bűnbandánál

Lxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a NAV nyomozói - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...