Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján. 2019-ben az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az online számla még az Európai Unió legnehezebben felderíthető csalástípusával, a számlázási cégláncok adócsalásával szemben is hatékony, tavaly 403 milliárd forinttal nagyobb áfabevétel érkezett az államkasszába, mint 2017-ben - mondta Varga Mihály.
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be.
Huszonöt kilogramm Kínából érkező, elektronikusan rendelt gyógyszeralapanyagot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a szer megrendelője - egy vidéki patika tulajdonosa - nem rendelkezett a behozatalhoz szükséges gyógyszerhatósági engedéllyel.
Négy pénzügyőrt próbált megvesztegetni egy vietnami férfi a Liszt Ferenc-repülőtéren, amikor a vámvizsgálat során majdnem 185 000 euró be nem jelentett készpénz találtak a táskájában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.
Mintegy 900 kilogramm potencianövelőt, vágykeltő tablettát, valamint tömegnövelő hormon készítmény foglaltak le a NAV pénzügyőrei a Liszt Ferenc repülőtéren - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idén választható utoljára, december 20-ig bejelenthetik az adóhatóságnál igényüket, azután már nem, akik idén is az eva hatálya alá tartoztak, nem kell bejelentkezésüket megújítaniuk.
Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Jövőre a horgászengedélyek kiváltásához is szükség lesz az adóazonosító jelet igazoló okmányra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az első adókártyák kiállítása ingyenes.
Költségvetési csalás miatt köröztek egy férfit, és bár egy rokona korábban bejelentette a halálát, Bulgáriában elfogták - közölték egy bírósági sajtótájékoztatón Kecskeméten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásként - teszt jelleggel - előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek.
Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár (NAV) a jövő évi adózás változásait, új határidőket ismertette AzÜzlet.hu-nak nyilatkozva Arról is tájékoztatott, hogy milyen adminisztrációcsökkentő, a családokat és a jogkövető vállalkozásokat támogató módosítások jönnek 2019-től. Többféle kedvezménnyel, online megoldásokkal segíti az adózókat az adóhatóság – mondta.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal költségvetési csalás és pénzmosás miatt nyomozást indított egy fesztiválszervező csoporttal szemben, amelyben magyar és külföldi cégek is érintettek. Ennek hatására az ügyben érintett magyar cég által idén befizetett adó összege elérte a 90 millió forintot, míg a társaság az elmúlt 5 év alatt csupán 13 millió forintot fizetett be a költségvetésbe.
A gazdálkodó szervezetek jövőre kizárólag a cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY) tárhelyet használhatják.
Újra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével élnek vissza a csalók, akik elektronikus levelek útján, adó-visszatérítésre hivatkozva próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni - figyelmeztetett a NAV.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek