Májusban már a második egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon, elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek árcsökkenése hatására.
Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentésében.
Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek a világpiaci élelmiszerárak.
A kínálat szűkössége, valamint a növényi olajok és a szemestermények jelentős drágulása miatt októberben már a harmadik egymást követő hónapban nőttek a világpiaci élelmiszerárak az előző hónaphoz képest.
Részben a kínálat szűkössége, valamint a búza és a pálmaolaj iránti keresletnövekedés hatására szeptemberben már a második egymást követő hónapban nőttek a világpiaci élelmiszerárak.
Júniusban 12 hónapon belül először csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben - jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Több mint tíz éve nem nőttek olyan jelentősen az élelmiszerárak havi összevetésben, mint májusban. A kukorica árindexe 2013 januárja óta a legmagasabb szintre nőtt havi összevetésben - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.
Februárban már a kilencedik egymást követő hónapban emelkedtek, és 2014 júliusa óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak - jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Januárban 2014 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, és már a nyolcadik egymást követő hónapban jegyezett fel növekedést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Decemberben már a hetedik hónapja emelkedtek folyamatosan a világpiaci élelmiszerárak - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A szemestermények, a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek, január óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak - derül ki a FAO adataiból.
Júliusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak. Főleg a növényi olaj- és zsírfélék, valamint a tejtermékek drágultak.
Májusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, részben a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett keresletvisszaesés hatására.
A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett keresletvisszaesés hatására áprilisban már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak. A cukor ára 13 éves mélypontra esett.
A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek