nyájimmunitás
Koronavírus – Olaszország elérte a nyájimmunitást
A hatvanmilliós Olaszországban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást. Eközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra.
Szlávik János: 6-7 millió beoltott kell – itt a veszélyesebb indiai mutáció
Néhány hét múlva meglehet az ötmillió beoltott, de a nyájimmunitáshoz el kell érni a hat-hétmillió beoltottat, tehát még sok embernek kell úgy döntenie, hogy felveszi az oltást - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője.
Koronavírus – Merkely: messze még a nyájimmunitás
Becslések szerint eddig másfél millióan fertőződtek meg a koronavírussal Magyarországon, ami még nem elegendő a nyájimmunitás kialakulásához - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.
Koronavírus – Újrafertőződések Hollandiában és Belgiumban is
Holland és belga tudósok a koronavírus-újrafertőződés újabb eseteit mutatták be azután, hogy a Hongkongi Egyetem kutatói tanulmányban ismertették az első dokumetált ilyen esetet.
A német kormány tanácsadója csak a veszélyeztetettek izolációját javasolja
Kijárási tilalmat rendel el - különösen az olasz drámai halálozási arányszám nyilvánossá válása után - egyre több európai ország. Van értelme? A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Bielefeldi egyetem egészségügyi ökonómusát, Wolfgang Greinert kérdezte. (Az írásban közöltek túlmutatnak önmagukon, hiszen életbevágó döntés előtt áll az ország. Ennek tudatában közöljük az alábbi cikket - a szerk.)
Friss
Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei
a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,
Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója
A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.
A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel
A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.
Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások
A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hírek
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre
A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Gazdaság
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat
z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.