OTP
BÉT – Eséssel indulhat a kereskedés
Eséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
OTP: minden fontos mutatóban javultak az eredmények
Nagyon jó eredményeket ért el az OTP csoport az idei első negyedévben, sikerült megfelelnie a kihívásoknak - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen.
BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés
A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak és az elemzői várakozásokat meghaladó hazai vállalati jelentéseknek köszönhetően a pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken - véli az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
BÉT – Emelkedéssel zárt a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,01 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 44 472,71 ponton zárt csütörtökön.
BÉT – Ellentétes irányba mozoghatnak a bluechipek
Kettévált a hazai részvénypiac, csütörtökön is ellentétes irányba mozoghatnak a vezető részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - véli az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
BÉT – Visszaeséssel kezdhet a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a jelentős keddi emelkedést követően visszafelé korrigálhat a szerdai nyitást követően - véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés
Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán elmondta: továbbra is bizonytalan a hazai részvénypiac....
BÉT – Iránykereséssel nyithat a tőzsde
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn - véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
BÉT – Mérsékelt eséssel nyithat a tőzsde
Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - véli az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés
A kedvező nemzetközi hangulat miatt pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön - véli az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
Elemző: felülteljesített a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,24 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 43 549,43 ponton zárt szerdán.
BÉT – Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban
Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban szerdán a Budapesti Értéktőzsdén - véli az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés
Minimális elmozdulással, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az elemző szerint.
BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés
Mérsékelt emelkedéssel indulhat csütörtökön a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.
BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés
A bizonytalan nemzetközi hangulatnak köszönhetően iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - véli az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
BÉT – Kisebb pozitív korrekció várható
A hétfői esés után kisebb pozitív korrekciót vár nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, de kérdésesnek tartja, hogy ez mennyire lesz tartós.
Nem fizet osztalékot az OTP – Csányi újabb öt évig marad
Az OTP Bank bár nyereséggel zárta a múlt évet, a jegybanki iránymutatásnak megfelelően nem fizet osztalékot 2020-as gazdálkodása után - döntött a közgyűlési jogkörrel felruházott igazgatóság, amely meghosszabbította Csányi Sándor elnök-vezérigazgatói megbízatását.
BÉT – Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Friss
4,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés tavaly novemberben
Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában - közölte a KSH.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Ezekben a bútorboltokban és barkácsáruházakban lehet először SZÉP Kártyával fizetni
A jogszabály szerint a 2025. január 1-jén fennálló egyenleg 50 százalékát továbbá az idén ezen felül beérkező juttatások felét használhatják fel a SZÉP Kártya birtokosok lakásfelújításra.
Új cafeteria és HR megoldások a versenyképesség növelésért – szakmai konferencia
Az elmúlt években a munkaerőpiac alapjaiban változott meg. A...
Hírek
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A forint reggel óta tovább erősödött
Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel
Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.
Gazdaság
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...
Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.