A világ 722 legnagyobb vállalata együttesen évente több mint ezermilliárd dollár váratlan nyereségre tesz szert az energiaárak és a kamatlábak emelkedése miatt - derült ki egy friss kutatásból.
A világon minden percben tizenegy ember hal éhen - közölte az Oxfam nemzetközi segélyszervezet amerikai irodájának vezetője, amikor bemutatta "Az éhség vírusa szaporodik" című jelentést.
Sokan az égető vakcinahiány megoldását a kényszerlicenszek kiadásában látják. Európában sincs belőlük elég, alig jut - nyugati forrásból - a világ szegényebb kétharmadának. Az ENSZ humanitárius akcióval próbálja oltáshoz juttatni a szegény államokat, miközben kiderült, azok a gazdag országok sem kapnak eleget, amelyek előre fizettek, azaz milliárdokkal támogatták a kutatásokat. Petrus Szabolcs írása számokat idéz és tabukat feszeget.
Akár egy évtizedig is eltarthat a világ szegényebbik részének, hogy kilábaljon a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági visszaesésből - áll az Oxfam nemzetközi segélyszervezet jelentésében.
A Föld népességének leggazdagabbjai több mint kétszer annyi klímakárosító szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, mint az emberiség szegényebb része - állapította meg az Oxfam nemzetközi civil szervezet jelentése.
Tíz állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek is felkerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, amelyen immár tizenöt ország található. Az Oxfan nemzetközi civil szervezet számos országot hiányol a litáról, és felszólítja az EU-t, hogy előbb saját háza táján tegyet rendet: vegye fel a listájára Ciprust, Hollandiát, Írországot, Máltát, Luxemburgot is!
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek