Kezdőlap Címkék Pályázat

pályázat

Vidékfejlesztési program. A keretösszeg harmadát kiutalták

A vidékfejlesztési program 1275 milliárd forintos keretösszegének több mint harmadát, 435 milliárd forintot már kifizették a pályázóknak - tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

Szociális földprogram. 1400 hektárt művelhetnek közfoglalkoztatottak

1400 hektár állami földterületen gazdálkodhatnak országszerte a közfoglalkoztatottak. A Nemzeti Földalap mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramot indít. 500 ingatlan segíti a továbbiakban a gazdálkodást.

Bányászat – Tíz területre szerezhető koncessziós jog

A 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében ezúttal tíz magyarországi területen pályázhatnak a szektor befektetői koncessziós jog megszerzésére.

Konvektorcsere: a keretösszeg fele még pályázható

A benyújtási időszak első hete alatt már a 2 milliárd forintos keretösszeg több mint felére érkezett igény a konvektorcsere pályázaton.

Fiatal tudósok. Három magyar pályázat indul az uniós versenyen

Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén Budapesten. A három győztes pályázat szeptemberben elindulhat a Fiatal Tudósok Versenyén is, amelyet az Európai Unió szervez meg minden évben, idén Szófiában.

Pályázat kkv-knak – 15 milliárd forint napelemes rendszerekre

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak napelemes rendszerek telepítéséhez a mikro-, kis- és középvállalkozások. Egy beruházáshoz 1,5 és 3 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

Felfüggesztett pályázat

 Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ) felfüggesztette az építőipari ágazat technológia-korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatás igénylését, mivel a rendelkezésre álló 6 milliárd forintos keretet már kétszeresére nyújtottak be igényt.

Hungarikumok. 220 millió forintos keretösszeg népszerűsítésre

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésére és a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére 220 millió forintos keretösszeggel indult pályázat.

DiscoverEU – idén is pályázhatnak utazásra az uniós fiatalok

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek.

Kutatás-fejlesztés. 90 milliárd forint pályázható az első fél évben

A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, ezért az állam jelentős forrásokat biztosít a kutatás-fejlesztés támogatására - hangsúlyozta Palkovics László.

Épületenergetikai pályázat – tízmilliárdos támogatás kkv-knak

Elindult a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása"  című pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a vállalkozások összesen 10 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd.

Otthon melege – Fűtési rendszerre 60 százalékos támogatás

Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be.

Háztartásigép-csere program: majdnem minden pályázó nyert

Az Otthon melege program háztartásigép-csere pályázata mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással idén több mint 115 ezer magyar háztartás energiahatékonysági korszerűsítését segíti.

Bölcsődefejlesztések – kiírták az első pályázatokat

Összesen közel 10,5 milliárd forintos keretösszeggel jelentek meg bölcsődei férőhelyek kialakítását és bővítését célzó pályázati felhívások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Pénzügyek felsőfokon – jegybanki pályázat egyetemi hallgatóknak

Május közepéig lehet jelentkezni a Magyar Nemzeti Bank és több egyetem közös, pénzügyi tudatosságfejlesztő ötletpályázatára.

Pályázat kis- és középvállalkozásoknak – munkahelyteremtésre

Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására - jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, a pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

Elindult a Magyar falu program – kiírták az első pályázatokat

Az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szóló két pályázati kiírással elindult a Magyar falu program - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a perbáli plébánián.

Indul a Modern falu program – kiírják a pályázatokat

Várhatóan két héten belül megjelennek a Modern falu program első pályázatai, és májusig az összeset kiírják - nyilatkozta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. 

Támogatás szőlőkártevők ellen – egyszerűsödik a pályázat

Az Agrárminisztérium 240 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg idén a szőlőültetvények kártevői elleni pályázatot, a támogatás igénylése egyszerűsödik tavalyhoz képest.

Eszközbeszerzési pályázat Pest megyei kkv-knak

A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások szerdától adhatják be támogatási kérelmeiket a 4,5 milliárd keretösszegű eszközbeszerzéseket támogató pályázati felhívásra.

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...