Digitális és technológiai fejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelhetnek akár 153 millió forintot a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaság-fejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 33 milliárd forint keretösszegű pályázatán.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel támogatja az állam a tisztán elektromos autók és robogók vásárlását - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához szükséges fejlesztéseket támogató pályázati felhívások jelentek meg több mint 50 milliárd forint keretösszeggel.
Két új pályázat jelent meg a Magyar falu programban: óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a falvak - közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter.
A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium (AM).
Energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázati kiírások jelentek meg négy témakörben, 12 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A Magyar multi program (Mmp) előminősítési szakaszában legfeljebb közepes méretű, nemzetközi piacokra vágyó vállalkozások jelentkezését várják - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Négymilliárd forint értékben jelennek meg zöld gazdaságfejlesztési pályázatok - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Az illegális hulladéklerakás felszámolása - szankciók és eszközök címmel pályázatot hirdetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyetemistáknak.
Elérhetők a külhoni osztálykirándulásokat finanszírozó Határtalanul! program következő tanévének pályázati kiírásai. Idén pedagóguscsoportok is pályázhatnak tanulmányutakra - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Beadhatók a támogatási kérelmek a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, illetve külpiacra lépésüket segítő kiemelt pályázati felhívásokra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A mikro-, kis- és középvállalkozások generációváltásának segítése az elsődleges célja annak az új pályázatnak, amely másfél milliárd forint keretösszeggel jelent meg - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
Nettó 3,189 milliárd forint értékű közműépítési megbízást nyert el közbeszerzési eljáráson az Opus Global Nyrt. ipari divíziójába tartozó Mészáros és Mészáros Kft. - közölte az cég.
A nagy érdeklődés miatt a zártkerti területek infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázat ez évi támogatási keretét az Agrárminisztérium (AM) a jövő évi kerettel összevonva 2,4 milliárd forintra emeli. Idén 232 pályázat támogatására nyílik lehetőség - közölte az agrártárca.
Keddtől regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A mikro-, kis- és középvállalkozások hétfőtől adhatják be támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
142 magyarországi település létesíthet ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU elnevezésű, európai uniós finanszírozási program támogatásával
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.
A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt
Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek