A magyar lakosság nagy része igyekszik visszafogni a költségeket nyaraláskor, így az olcsóbb szálláshelyeket részesíti előnyben, vagy közös üdülésekkel próbálja csökkenteni az egy főre jutó költségeket - derül ki az OTP Bank felméréséből.
Ahogy a gazdasági válság egyre inkább elmélyül, úgy próbálnak napról napra többen spórolni a hétköznapokban az élelmiszereken, a rezsin vagy épp a szórakozásra szánt...
Egyre inkább jellemző a spórolás Németországban, amióta Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. A fogyasztók többféle takarékossági stratégiával élnek - mutatta ki egy friss felmérés.
A budapestiek 29 százaléka nem tud rendszeresen félretenni a jövedelméből. A vidéki városokban élők között 31 százalék, a kistelepüléseken élőknél pedig 43 százalék ez az arány - derült ki az Intrum követeléskezelő felméréséből.
Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek