Jelentős esély van arra, hogy megállapodás nélkül zárulnak majd az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalások - jelentette ki a brit miniszterelnök.
A brit miniszterelnök szerint Londonnak október közepéig egyezségre kell jutnia az Európai Unióval a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mivel annál későbbi időpontban már nem lenne esély arra, hogy az új egyezmény életbe léphessen a december végéig tartó átmeneti időszak lejárta előtt.
Augusztus elsején lép életbe az Európai Unió és Vietnam között létrejött kereskedelmi megállapodás, amely szinte valamennyi vámot eltörli a felek közötti áruforgalomban - közölte az Európai Bizottság.
Júliusban már nem elérhető az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét szabályozó megállapodás, de ősszel még lehetséges az egyezség - közölte David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.
Nagyon csekély előrelépést sikerült csak elérni az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének kialakításáról szóló tárgyalásokon, a haladást az EU gátolja - közölte David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.
London nem kívánja meghosszabbítani a Brexit után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakot, sőt már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni a tárgyalásokat az EU-val - áll a brit kormány tárgyalási javaslatcsomagjában.
Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak nem feltétele, hogy London elfogadja az Európai Unió szabályrendszerét például a versenypolitikában, az állami támogatások szabályozásában, a környezetvédelemben vagy bármely más hasonló területen - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elérhető az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi megállapodás a Brexit után kezdődő nem egészen egyéves átmeneti időszakban.
Brexitvita. Boris Johnson: lehetséges, Ursula von der Leyen: lehetetlen. A két vezető homlokegyenest ellentmondott egymásnak az átmeneti időszak hosszáról, a kilépés időpontjáról és az átfogó szabadkereskedelmi megállapodás eléréséről.
Kiüti a brit autóipart, ha a Brexit után nem sikerül szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Európai Unióval - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) éves szektorjelentésében.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek