Kezdőlap Címkék Szombathely

szombathely

Tervezhető jövőképet biztosít a fiataloknak az agrárszakképzés

Az agrárszakképzésben tanulók száma meghaladja a 20 ezer főt, ami azt jelenti, hogy a fiatalok vonzónak találják a modernizált mezőgazdaságot.

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Szijjártó: rekordot dönthet a német-magyar kereskedelmi forgalom

Reális esély van arra, hogy idén rekordot dönt a Magyarország és Németország közötti kereskedelemi forgalom, amelynek értéke így meghaladhatja a 60 milliárd eurót - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Januártól nevelőszülői gyermekgondozási díj

Jövő év január elsejétől a nevelőszülőknek is elérhetővé válik a gyermekgondozási díj, a gyed - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára Szombathelyen.

Szálló por: öt település egészségtelen, 13 helyen kifogásolható a levegő

Tovább nőtt a légszennyezettség a magas szállóportartalom miatt. Miskolcon már veszélyesnek minősítették a levegőt.

Szálló por – Tovább nőtt tucatnyi településen a légszennyezettség

Tovább nőtt a szálló por miatti légszennyezettség - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Szombathely. Fegyverrel raboltak ki egy dohányboltot

Fegyveres rablás elkövetőjét keresik a rendőrök Vas megyében.

Vírus fertőzte a diákokat Szombathelyen – Gyenge volt a szappan

Nem mutattak ki kórokozót a laboratóriumi vizsgálatok a szombathelyi központi főzőkonyhán és a melegítő és tálalókonyhákon vett étel- és nyersanyagmintákban, és negatív eredményt adott a gyümölcsleves elkészítéséhez használt fagyasztott gyümölcsök, meggy- és szilvaminták virológiai vizsgálata is.

A rendőrség is vizsgálja a szombathelyi tömeges megbetegedés okait

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával vizsgálja az elmúlt héten négy szombathelyi iskolában történt tömeges megbetegedés körülményeit.

Tömeges diák rosszullét Szombathelyen. A kórokozó neve calici

Már bizonyított, hogy calici vírus a felelős a szombathelyi diákok tömeges rosszullétért, ez a kórokozó terjedt át a tanulókkal érintkező családokra is. A menza felelősségéről még nincsenek vizsgálati eredmények.

Titokzatos kórokozó fertőz Szombathelyen

Nem tudni, milyen kórokozótól betegedtek meg Szombathelyen a menzaebédet elfogyasztó diákok. Sajtóértesülések szerint a diákok rokonai között is vannak, akik hasonló tünetekre panaszkodnak. 

Rosszul lett 250 szombathelyi diák – ugyanazon a konyhán ettek

Négy szombathelyi általános iskolában mintegy 250 diák kapott el hányással és hasmenéssel járó betegséget, a Vas Megyei Kormányhivatal vizsgálatot indított - közölte Stánitz Éva...

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...