Kezdőlap Címkék TEK

TEK

A TEK kommandósai fogták el a milliárdos áfacsalókat – videó

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a ‘Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát’

Élet elleni bűncselekmény mellett állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét. Összefoglaló

Milliárdos adócsalás. A TEK fogta el a bűnbanda felfegyverzett vezetőjét

Milliárdos adócsalás gyanúja miatt országos akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy dunántúli család által irányított őrző-védő céghálózatot. A NAV nyomozói a Terrorelhárítási Központ támogatásával csaptak le a bűnszervezet vezetőjére, aki két társával már letartóztatásban van.

Darknet. Gyermekpornót terjesztő nemzetközi bűnszervezetre csaptak le magyar nyomozók

A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Elrendelték a négy gyanúsított letartóztatását.

Állatkínzás. Kutyaviadalok Nyíregyházán – TEK rajtaütés

Állatviadal szervezésével és állatkínzással gyanúsítják azt a hat embert, akiket egy tiltott állatviadalon fogtak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai Nyíregyháza külterületén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ráckevei lövöldözés: súlyos sérült, öt előállítás

Vascsövekkel, kardokkal, szablyákkal, vasvillával estek egymásnak a csütörtök esti ráckevei lövöldözés tettesi: öt embert állított elő a rendőrség, egyikük letartóztatását kezdeményezik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Dopping. Tiltott teljesítményfokozó szereket foglalt le a rendőrség

Mintegy tízmillió értékben tiltott, illetve illegálisan forgalmazott teljesítményfokozókat foglalt le a rendőrség több városban egy összehangolt akció során február közepén.

Rendőrségi felvételen a szökött rab elfogása – Öt golyót kapott

A rendőrség percekig üldözte a szökött rab által meneküléshez használt autót, amit végül a Szentmihályi út és a Nyírpalota utca kereszteződéséig követtek. Itt az elkövető kiugrott a járműből, további gépkocsit akart szerezni, dulakodás kezdődött, végül a rendőrök öt célzott lövéssel ártalmatlanná tették. 

Pályázatok, maffia módra. Nyolcszázmillió forintot csaltak el

Kommandósok segítségével fogták el annak a bűnszövetkezetnek a tagjait, akik informatikai rendszer ígéretével 800 millió forint pályázati pénzt csaltak el a NAV nyomozóinak gyanúja szerint.

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...