Szingapúr megelőzte Japánt, és immár a világ legerősebb útlevelével büszkélkedhet - derült ki a Henley Passport Indexből, amely szerint a magyar útlevél a hatodik a rangsorban.
A magyar turisták személyi igazolvánnyal, útlevél nélkül is beléphetnek Törökországba - közölte az üzbegisztáni Szamarkandban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Mindannyiunknak szüksége van útlevélre ahhoz, hogy beutazhassuk a világot, de az útlevéllel járó szabadság nagyon eltérő lehet attól függően, hogy hol élünk.
Októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. Az ott élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek - közölte a brit belügyminisztérium.
Brexit utáni, új időszámítás kezdődött az EU-ban, amely az élet minden területén érezteti hatását a kontinensen és a szigetországban is. Utazás, munka, tanulás. A mindennapok legfontosabb változásait foglalta össze Petrus Szabolcs, németországi szerzőnk.
Immár a lakcímváltozás bejelentése, az elveszett eSzemélyi igazolvány, a jogosítvány és az útlevél pótlása is intézhető a magyarorszag.hu oldalon - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Országos kampányt indított a brit kormány, arra biztatva a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat, hogy folyamodjanak letelepedett státusért a hétvégén elinduló engedélyezési rendszer használatával, amely mobilalkalmazáson keresztül is elérhető.
Holtnak nyilvánított nő igényelt új útlevelet Magyarország hágai konzulátusán, ezért a Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága eljárást kezdeményezett a holtnak nyilvánításáról szóló végzés hatálytalanításáért.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek