Az európai átlagnál optimistábbak a magyar cégek a gazdaság várható alakulásáról, közel harmaduk belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra - derült ki az Intrum kutatásából.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei írásbeli eljárás keretében átfogó jogalkotási csomagot fogadtak el a bankszektor kockázatainak csökkentésére, valamint a bankok ellenálló képességének fokozása érdekében az esetleges gazdasági sokkokkal szemben.
Egy esetleges újabb gazdasági világválság hatásai lényegesen kisebbek lehetnek a magyar pénzügyi szektorra, mint a 2007-2008-as globális krízisé volt - hangzott el a 13. Pécsi Pénzügyi Napok nyitónapján.
Még 2020-ra is nyugodt időszakot vár a világgazdaságban Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke, aki szerint 2021-22-re már erősödhetnek a kockázatok, és bizonyos mértékben visszatérhet a válság.
A tartalékképzésnek és a devizaadósság-arány jelentős csökkentésének köszönhetően Magyarország felkészült egy kedvezőtlenebb világgazdasági időszakra is, ugyanakkor az államnak vissza kellene fognia a befektetéseit - mondta az Állami Számvevőszék elnöke a Figyelőnek.
Az euróövezet még messze nem válságbiztos, noha a valutaközösség jobban fel van készülve a pénzügyi rendszerben vagy az egyes tagállamokban jelentkező turbulenciákra - mondta kedden egy pretóriai szakmai rendezvényen Jens Weidmann, a Bundesbank, a német központi bank elnöke.
A Bank of England szerint nem kizárt, hogy a brit gazdaság az idén recesszióba kerül. A brit jegybank a februári kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki bejelentése szerint nem módosította 0,75 százalékos irányadó kamatát.
A jegybankoknak és a kormányoknak stratégiai szövetségben kell fellépniük a válságok idején, mondta Matolcsy György MNB-elnök, aki a budapesti Lámfalussy-konferencián az euró magyarországi bevezetésének időpontjára is kitért.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a globális növekedési jelzőszámok a növekvő kockázatok és az utóbbi hónapok tőzsdei veszteségei ellenére sem vallanak arra, hogy a világgazdaság az idén recesszióba kerülne.
Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A brit központi bank a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló pénzügyi krízist elkerülendő riasztást adott ki, felhívva a figyelmet a magas kockázatú, tőkeáttételes hitelek veszélyeire, az újbóli tömeges eladósodás várható következményeire.
A Nemzetközi Valutaalap a pénzpiacok rossz hangulatára figyelmeztet. Az OECD a magyar gazdaságnak jó növekedési kilátásokat prognosztizál, de túlfűtöttség fenyegetését jelzi. Egyre több befektető hagyja el a világ tőzsdéit. A DAX tíz százalékot esett év eleje óta, a Tengerentúlon Trump az amerikai jegybankkal háborúzik, a német kormány csökkentette növekedési prognózisát. Válság fenyeget.
Az elmúlt három évben megduplázódott a lakásépítések száma Magyarországon, az 5 százalékos kedvezményes lakásáfa teljesen átalakította az építkezések ütemét. Az új lakások számának növekedése a használt lakások áremelkedését is kiegyenlítheti.
Magyarországnak nyertesnek kell lennie a következő években, ehhez fenn kell tartani a konjunktúrát, emellett 2030-ig folyamatos lépésekben erősíteni kell az ország versenyképességét - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Húsz százalékról immár 33 százalékra nőtt az esélye annak, hogy két éven belül globális recesszió sújtja a világot. Ezt Londoni pénzügyi elemző, az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti cég, a Centre for Economics and Business Research ismertetett tanulmánya valószínűsíti.
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn arra figyelmeztette európai kollégáit, hogy "felelőtlen és veszélyes" nem felgyorsítani az eurózóna sürgős reformját "egy jövőbeni gazdasági válság" kivédésére.
A világsajtó hetek óta tele a pánikkeltő szalagcímekkel: menekül a tőke, dúl a kereskedelmi háború, újabb világgazdasági válság fenyeget. Mi történt? Mi várható? Petrus Szabolcs írása.
Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi "boom", és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.
Régóta tudta a szakma, bár hivatalosan sokáig nem jelentették be, hogy az OTP-vezér, Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm Zrt. vette meg a szentesi Hungerit...
Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat a világban, napjainkban azonban az országnak jobbak az alapjai, mint tíz éve,...
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek