Kezdőlap Címkék Varga Mihály

Varga Mihály

Varga Mihály – elszámolás: Idén 1300 milliárd érkezhet az EU-tól

A hetekben 100 milliárd forintnyi fejlesztést számolunk el az Európai Unióval, az unióból érkező teljes idei összege pedig elérheti az 1300 milliárd forintot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály: három százalékkal zsugorodhat a gazdaság

Zárójelbe kell tenni azt a korábbi forgatókönyvet, amely szerint az idén növekedik a magyar gazdaság - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádióban.

Varga Mihály: adómérséklést kérhetnek a bajba jutott cégek

További kedvezményekről döntött a kormány, arról is határozott a kabinet, hogy a vírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bármely adó mérséklésére is igényt tarthatnak - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.

Egyszeri adót vet ki a bankszektorra az állam

Az egyszeri adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka. A költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály: nem kell külföldi hitelt felvenni

A kormány saját forrásokból fedezi a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi programot, külföldi hitelt nem tervez felvenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga: eddig 245 milliárdot költöttünk védekezésre

Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése - mondta a Facebookra eltöltött videójában a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: lehetetlen tartani az egy százalékos hiányt

Az eredetileg tervezett 1 százalékos államháztartási hiány idén biztosan nem tartható, de továbbra is cél, hogy 3 százalék alatt maradjon a deficit - mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: százezres, félmilliós munkanélküliségre is készül a kormány

A kormány megtette az első lépéseket a munkahelyek védelmében, de más típusú intézkedésekre lesz szükség, ha a munkanélküliek száma elkezd jelentősen emelkedni - mondta a pénzügyminiszter.

Pénzügyi akciócsoport – Varga: áttervezzük a költségvetést

Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja, amely elkezdte az idei költségvetés átszervezését - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Személyi jövedelemadó. Elkészültek a tervezetek

Elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály bővítené a NAT-ot

A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tartott előadását követően.

Pénz7 – hatodszor. Fókuszban a modern pénzhasználat

Kezdődik a több mint 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg. A kiemelt témák idén a korszerű pénzhasználat, a digitális biztonság és a biztosítás lesznek.

Varga: nem csak az uniós források növelik a gazdaságot

Az export és a hazai fogyasztás bővülése járul hozzá leginkább a gazdasági növekedéshez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Iparűzési adó. A VOSZ szerint is ideje változtatni

Nagyon időszerű változtatni a helyi iparűzési adó jelenlegi szabályozásán. Különösen, hogy az adó gazdasági növekedést ösztönző átalakítását javasolja a Nemzeti Versenyképességi Tanács a kormánynak.

Egyszerűsödik a hipa – leírható lesz az értékcsökkenés

A helyi iparűzési adó (hipa) egyszerűsítését javasolja a Nemzeti Versenyképességi Tanács a kormánynak. A törvényt várhatóan még az idén módosítják, a kedvezmények jövő januárban életbe léphetnek - mondta Varga Mihály.

Nőtt a Babakötvény éves kamata

A Babakötvény éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedett február 1-jén.

Varga: tizenkét éves mélységben az országkockázati mutató

Eredményesen zárta Magyarország a magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását, a tranzakcióval a következő években több mint 42 milliárd forint kamatmegtakarítást ér el az állam - közölte Varga Mihály.

Varga Mihály: a közepes fejlettség csapdáját akarjuk elkerülni

Magyarországon adócsökkentés, államadósság-mérséklés, nullás hiányú költségvetés, családvédelmi intézkedések és demográfiai fordulat szükséges szinte egyszerre úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga: dollárkötvényeket vásárol vissza az állam

Magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását hirdette meg az adósságkezelő egymilliárd amerikai dollár értékben  - jelentette be Varga Mihály.

Új év – új minimálbér és garantált bérminimum

A munkáltatói és a munkavállalói oldal nem egyezett meg, így a kormány intézkedett a 2020-as minimális bérekről. 2020 január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedett, a növekedés 8-8 százalékos.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...