A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé is vált, hogy a Budapest Airportot becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba.
A MÁV-csoport készül arra, hogy az M1-es autópálya bővítése miatt hétfőtől jelentősen korlátozzák a sztráda forgalmát, dugókra és hosszabb menetidőre lehet számítani.
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is.
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében.
A magyar állam jogszerűen és immár hivatalosan is 75 százalékot meghaladó mértékű részvényes a GySEV-ben, a nyilvános és közhiteles nyilvántartásokból is lekövethető módon minősített többségű irányító tulajdonosa a vasúttársaságnak - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium kedden az MTI-vel.
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban.
Magyarországon március 1-jétől egyszerűbb és kedvezőbb tarifarendszer lesz, amelyet például a 14 éven aluliak ingyenes utazása és új, 24 órás vármegye- és országdíjtermékek jellemeznek.
Az Alstom és az Irish Rail közösen mutatta be március végén a DART+ 1:1 méretarányú kocsimakettjét az ír nyilvánosságnak Eamon Ryan TD ír közlekedési miniszter, Jim Meade, az Irish Rail vezérigazgatója, Nick Crossfield, az Alstom UK & Ireland ügyvezető igazgatója és Piers Wood, az Alstom Ireland ügyvezető igazgatója jelenlétében.
A rövid repülőjáratok betiltását követeli a Greenpeace. A szervezet szerint a 30 legnépszerűbb, Európai Unión belüli rövidtávú járat 53 százaléka esetében létezik közvetlen vasúti összeköttetés a két helyszín között.
Kétszáz méterre állt meg egymással szemben két személyvonat a miskolci repülőtérnél péntek délután, miután az egyik szerelvény a tiltó jelzés ellenére továbbment. A váltókezelő időben megállította a vonatot - tudatta a Mávinform. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet.
A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak
A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek