Kezdőlap Mozaik Csak szellő a haldokló csillagok "szuperszele"
No menu items!

Csak szellő a haldokló csillagok “szuperszele”

Mégsem szuperszelet, hanem az eddigi feltételezésekhez képest csak “szellőt” bocsátanak ki a haldokló csillagok. A Nature Astronomy című szaklapban megjelent tanulmány szerint az eddig hitt anyagmennyiségnek csak tíz százalékát veszítik el ebben az időszakban a csillagok.

A kis tömegű csillagok, mint amilyen a Nap is, életük végén vörös óriássá fújódnak fel. Eddig a kutatók feltételezték, hogy ennek a fázisnak a végén több száz éven át hatalmas mennyiségű gázt és port bocsátanak ki környezetükbe. Ez a szuperszél-fázis. Az új megfigyelések szerint azonban ezen tömegnek csak tíz százalékát bocsátják ki ekkor.

A vörös óriás a kistömegű csillagok fejlődésének látványos szakasza. A Nap is így fogja végezni. Ha ötmilliárd év múlva elhasználja a belsejében lévő, a magfúzióhoz szükséges hidrogénraktárát, jelenlegi mérete több százszorosára fog fújódni. Eközben elnyeli a belső bolygókat, a külsőket pedig izzásba hozza. Végül egy fénytelen, összetett fehér törpévé zsugorodik.

A Herschel űrteleszkóppal a vörös óriásokat célzó eddigi megfigyelések az úgynevezett szuperszélfázis létére utaltak, amelynek során több száz éven át hatalmas mennyiségű gázt és port adnak le a környezetüknek. A kutatók azt feltételezték, hogy akár 100 földtömegnyi anyag is az űrbe kerülhet így egy év alatt.

Franz Kerschbaum
Franz Kerschbaum

“Ez még számunkra, csillagászok számára is hihetetlenül nagy mennyiségű csillaganyagot jelent, amely viszonylag rövid idő alatt lökődik ki” – mondta Franz Kerschbaum, a Bécsi Egyetem Asztrofizikai Intézetének kutatója.

A tudósok sikertelenül kutattak ekkora mennyiségek kilökődésének megfelelő mechanizmusok után. “Az ilyen nagyarányú tömegveszteséggel a csillagok nem élhetnek eleget ahhoz, hogy egyáltalán megtaláljuk őket” – állítják a kutatók.

Egy nemzetközi kutatócsoport a Chilében lévő, jelenlegi legnagyobb teljesítményű rádiótávcső-rendszer, az Atacamai Nagyméretű Milliméteres Hálózat (ALMA) segítségével pontosan megmérték azon gázok eloszlását, tömegét és sebességét, amelyeket a vörös óriások az elmúlt néhány ezer évben kibocsátottak. Ezek az úgynevezett OH infravörös csillagok, amelyek a kibocsátott gáz- és porfelhő mögött rejtőznek, ezért csak infravörös fényben láthatóak. Az ALMA pedig erre specializálódott.

Két megfigyelt óriáscsillag esetében észlelték, hogy a csillagszél spirálisan áramlik a vörös óriás felől. Ennek oka, hogy mindkét objektum valószínűleg kettős csillag. A csillagpartner viszont a haldokló csillag leple mögött nem látható közvetlenül. “Ott van azonban a gáz- és porfelhőben és a gravitációs erejével kényszeríti erre a pályára a csillagszelet” – magyarázta Kerschbaum.

A vörös óriások tehát nem a Föld tömegének százszorosának megfelelő gázt és port bocsátanak ki, hanem csak annak mintegy tizedét.
“Ez azt jelenti, hogy nincs több ellentmondás, minden illeszkedik” – mondta a tudós.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.