Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Csak vágyálom volt az Alzheimer-kór gyógyszere, elbukott a Roche 6 milliárd dolláros...
No menu items!

Csak vágyálom volt az Alzheimer-kór gyógyszere, elbukott a Roche 6 milliárd dolláros reménye

A Roche bejelentette, hogy az Alzheimer-kór kezeléséhez fejlesztett, várva várt gyógyszere a vizsgálatok során gyakorlatilag hatástalannak bizonyult. Ez újabb csalódás a kudarcoktól sújtott kutatási területen.

A gantenerumab nevű kísérleti gyógyszer nem lassította a klinikai hanyatlást a korai Alzheimer-kórban szenvedőknél – közölte hétfőn a svájci gyógyszergyártó. A beszámoló szerint egyik vizsgálat sem érte el a fő kutatási célt.

A Bloomberg cikke szerint a Roche gyógyszeréhez fűzött remények azután nőttek, hogy egy hasonló készítményről két hónappal ezelőtt kiderült, hogy lassítja az Alzheimer-kór progresszióját. A Roche azonban figyelmeztetett – különösen a területen tapasztalt korábbi kudarcok miatt -, hogy a Biogen és az Eisai lecanemabjának sikere nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gantenerumab is eléri a kitűzött célokat.

A Biogenhez és az Eisaihoz hasonlóan a Roche sem tette közzé a teljes tanulmányt, ami megnehezíti a két vizsgálat eredményeinek összehasonlítását.

A Roche-gyógyszert kapó személyeknél a klinikai állapotromlás mértéke 6, illetve 8 százalékkal volt alacsonyabb a két külön vizsgálatban, mint a placebót kapóknál. Ez az eredmény statisztikailag nem volt szignifikáns. Ehhez képest a lecanemab 27 százalékos csökkenést mutatott.

Mindkét gyógyszer olyan antitest, amely a béta-amiloid fehérje ellen irányul, amely évekkel az Alzheimer-kór tüneteinek megjelenése előtt felhalmozódik az agyban. Különbség van azonban abban, hogy hogyan kötődnek a béta-amiloidhoz, és a gantenerumab a vizsgálatok során kevesebb fehérjét távolított el, mint amennyit a kutatók vártak – közölte a Roche.

A gantenerumab valósznűleg azért lett sikertelen, mert a vártnál kevesebb béta-amiloidot távolított el” – írta Peter Welford és Rosie Turner, a Jefferies elemzői egy jegyzetben.

Becsléseik szerint a gyógyszer 6 milliárd dolláros éves csúcsforgalmat generálhatott volna. De sok befektetőhöz hasonlóan ők sem számítottak a Roche vizsgálatainak sikerére.

A svájci gyógyszergyártó egyszerre két nagy vizsgálatot is lefuttatott a gantenerumabbal kapcsolatban, hogy egyértelműen kimutassa, a gyógyszer segíthet-e a betegeken.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...