Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Csaknem ötödével nőttek a hazai beruházások
No menu items!

Csaknem ötödével nőttek a hazai beruházások

A második negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások dinamikus bővülése. A fejlesztések volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét, amikor 16,2 százalék volt az emelkedés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A beruházások összességében stabil 20 százalék körüli növekedési ütemet mutatnak: tavaly 19,2 százalékkal, az idei első negyedévben 20,1 százalékkal és az idei év első felében 19,3 százalékkal nőttek a beruházások éves összevetésben.

A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 4,1 százalékkal haladta meg, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 53 százalékkal.

Az uniós forrásokból származó – nagyobb részt a kormányzati szerveknél megjelenő – fejlesztések szerepe mérséklődött, miközben a – főként feldolgozóipari – vállalkozások beruházásai dinamikusan bővültek. A vállalkozások által eszközölt beruházások növekedési üteme az első negyedévi 24,1 százalékosról 30,7 százalékra, a költségvetési szerveknél 18,9 százalékról 20,9 százalékosra gyorsult. A vállalkozások aránya a nemzetgazdasági beruházásokon belül a tavalyi 53,9 százalékról 59,6 százalékra nőtt. Míg a vállalkozások között a nagyvállalati kör beruházásai bővültek kiugróan, addig a költségvetésnél a beruházások nagyobbik hányadát a központi közigazgatási szervek valósították meg – jegyezte meg jelentésében a KSH.

A beruházások csaknem 60 százalékát építési beruházások alkották és 22,3 százalékkal nőttek a tavalyi második negyedévhez képest, míg a gép- és berendezésberuházások 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a tavalyi 12,4 százalékos növekedés után. A gép- és berendezésberuházások növekedéséhez a belföldi gyártásból származó eszközök beszerzése járult hozzá nagyobb mértékben – tette hozzá a hivatal.

A feldolgozóiparban 29,7, az építőipari beruházások volumene 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idegenforgalmi beruházások 82,0 százalékkal nőttek a második negyedévben. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a hotelépítések és a szállodafelújítások a korábbi időszakokhoz hasonlóan ismét szerepet játszottak a beruházások kiugró teljesítménynövekedésében.

A beruházások több mint negyedét képviselő feldolgozóipar fejlesztésein belül a növekedést elsősorban – a járműipari beszállítóknak köszönhetően – a villamos berendezések gyártásában és a vegyi anyag, termék gyártása területén realizált beruházások eredményezték. A fejlesztések felfutásában zöldmezős beruházások és meglévő kapacitások bővítései egyaránt szerepet játszottak. Számottevő volt a külföldi érdekeltségű vállalkozások beruházási tevékenysége is.

A második legnagyobb beruházónak számító szállítás, raktározás ágazat beruházásainak volumene 19,7 százalékkal nőtt, továbbra is elsősorban a közútfelújítások, valamint a folytatódó út-, autópálya- és vasútépítkezések következtében, de jelentős beruházási aktivitás jellemezte a városi és a távolsági közlekedésben működő vállalatokat is.

A  harmadik legnagyobb beruházónak számító, a teljesítményérték mintegy 16 százalékát képviselő ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 14,6 százalékkal nőtt. A lakásépítések csökkenését ellensúlyozta a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe – egyebek mellett logisztikai csarnokba, bevásárlóközpontba – történő beruházások erőteljes növekedése.

A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban a beruházási teljesítmény 6,0 százalékos növekedéséhez legnagyobb mértékben a nagykereskedelmi hálózatok gépjárműbeszerzései járultak hozzá.

Az államhoz kötődő beruházások közül a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás immár a negyedik legnagyobb beruházónak számít, teljesítményértéke a bázisidőszakhoz képest 12,6 százalékkal nőtt.

Az oktatásban a tavalyi magas bázishoz képest a második negyedévben 3,0 százalékkal, az első félévben 2,3 százalékkal kevesebb fejlesztés valósult meg. Az egészségügyben 14,5 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit, a művészet, szórakoztatás, szabadidő területén 37,0 százalékos volt a beruházások növekedése.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...