Kezdőlap Tőzsde Csökkenéssel zárt a BUX - A magyar tőzsde gyengébben teljesített az európai...
No menu items!

Csökkenéssel zárt a BUX – A magyar tőzsde gyengébben teljesített az európai átlagnál

A Magyar Telekom új székháza

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 519,6 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 71 832,47 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a nemzetközi hangulat alakulásával magyarázta a csökkenést. Az Egyesült Államokban a kedden megjelent termelői árindex a kamatok csökkenését vetítheti előre, így a nyugati tőzsdék általában jó napot zártak – mondta Czibere Ákos, aki szerint emiatt a befektetők egy része a BÉT részvényei helyett más piacokra összpontosít. A magyar tőzsde tehát gyengébben teljesített az európai átlagnál, a kereskedés az ilyenkor szokásos módon eseménytelenül alakult – tette hozzá.
A Mol 16 forinttal, 0,58 százalékkal 2764 forintra erősödött, 923,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 295 forinttal, 1,64 százalékkal 17 675 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,56 százalékkal 1066 forintra esett, forgalma 158,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 350 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6670,18 ponton zárt kedden, ez 79,66 pontos, 1,18 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás