Kezdőlap Építőipar Csökkent az építőipari termelés volumene
No menu items!

Csökkent az építőipari termelés volumene

Illusztráció: Bigstock

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,4 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,8 százalékkal kisebb volt az augusztusinál.

2023 III. negyedévében az építőipar termelői árai 13,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához mérten.

Az előző év azonos hónapjához képest szeptemberben a két építményfőcsoport szerinti termelés ellentétesen alakult, az épületeké 9,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,4 százalékkal nőtt.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 19,8, az egyéb építmények építésében 3,7 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 24,2 százalékkal visszaesett.

A megkötött új szerződések volumene 32,0 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 43,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 2,7 százalékkal esett vissza.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 30,6 százalékkal elmaradt a 2022. szeptember végitől, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 13,4, az egyéb építményekre vonatkozóké 42,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 4,7 százalékkal csökkent.

Az építőipar ágazatain belül 2023 III. negyedévében a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben emelkedtek az árak a legnagyobb mértékben (13,9 százalék), miközben az épületek és az egyéb építmények építése vonatkozásában 12,2 és 12,6 százalékkal nőttek 2022 III. negyedévéhez mérten. Az áremelkedést elsősorban a költségek növekedése, ezen belül a munkabérek emelkedése és egyes építőanyagok drágulása okozta.

Az építőipar árai 1,5 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél -írta a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás