Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Csökkent az exporttöbblet márciusban
No menu items!

Csökkent az exporttöbblet márciusban

Márciusban az export euróban számolt értéke 4,9 százalékkal, az importé 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten, az exporttöbblet 54 millió euróval csökkent és 644 millió euró volt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az év harmadik hónapjában a kivitel értéke 9,673 milliárd euró, a behozatalé 9,029 milliárd euró volt.

Első becslésében a KSH nagyobb, 677 millió euró márciusi aktívumot közölt, mert kisebb, 5,6 százalékos importnövekedéssel számolt.

Az idén január-márciusban a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1,853 milliárd eurót tett ki, 294 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban, az export 5,9, az import 7,6 százalékkal nőtt.

Az első negyedévben 3,096 milliárd forint aktívum a gépek és szállítóeszközök forgalmából eredt annak ellenére, hogy az export 7,1 százalékos növekedését is meghaladta az import 7,7 százalékos emelkedése. Ezen belül a közúti járműexport 5 milliárd eurót és a tavalyi első negyedévet 13,2 százalékkal meghaladó exportja a 2,9 százalékos importnövekedés mellett 2,378 milliárd exporttöbbletet hozott. Az energiafejlesztő gépek forgalmából is egymilliárd euró többlet származott annak ellenére, hogy a kivitel 5,7 százalékkal csökkent az import viszont 3,2 százalékkal nőtt.

Az élelmiszerek külkereskedelméből csaknem 600 millió exporttöbblet keletkezett, amiből 400 millió a gabonakereskedelemnek, 120 millió az állati takarmányok forgalmából eredt.

A feldolgozott termékek külkereskedelme a 0,8 százalékos exportnövekedéssel szemben 5,3 százalékos import emelkedés következtében 771 millió euró deficitet termelt, azzal együtt is, hogy a gyógyszerforgalom 386 millió euró aktívummal zárta a negyedévet. Az importtöbblet a vas és acél, a színesfémek és az egyéb fémtermékek importszámlájából eredt, amely 985 millió euróval volt nagyobb az exportnál.

Az energiahordozók importtöbblete 1,186 milliárd eurót tett ki, miután a behozatal euróban számolva 18,2 százalékkal nőtt, változatlan áron számolva viszont csak 7,4 százalékkal nőtt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...