Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Csúcson az árak, de még javában tart az építkezési láz
No menu items!

Csúcson az árak, de még javában tart az építkezési láz

Idén 45 százalékkal több lakás épülhet, mint tavaly. Illusztráció: Bigstock

Egyelőre nem érzékelhető a lakásépítési, felújítási láz vége a magyar piacon – közölte az AREZZO design Kft. felmérésének eredményét.

Jelinek-Várhegyi Kata, a cég marketing vezetője a piac kettősségére hívta fel a figyelmet. A kedvezőtlen piaci hatások közé sorolta, hogy idén az első negyedévben 20,3 százalékra ugrott az építőipar termelőiár-indexe és az infláció miatt emelkedik a kamatszint, de úgy vélte, van még esély arra, hogy ezek a kilengések tompuljanak.

Ezzel szemben áll ugyanakkor, hogy a kiadott építési engedélyek száma 2021-ben 33 százalékkal meghaladta a megelőző évit, és ennek alapján idén 45 százalékkal több lakás épülhet, mint tavaly – tette hozzá.

A múlt ősszel indult NHP Zöld Otthon Program keretében áprilisig 135 milliárd forintnyi kölcsönszerződést kötöttek az építkezők, a program 200 milliárd forintos keretét pedig áprilisban további 100 milliárd forinttal emelte meg a Magyar Nemzeti Bank – emlékeztetett.

Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan, az otthonfelújítási programban nem egészen másfél év alatt 261 milliárd forint támogatást utalt ki a Magyar Államkincstár (MÁK), amelyhez 150 ezer kérelem érkezett május végéig, és még ma is hetente 3000 újat adnak be az ügyfelek.

A felmérésben a változó fogyasztói szokásokról belsőépítészeket és lakberendezőket kérdeztek, akik szerint például jelentősen átalakul a következő években a fürdőszobák kialakítása. A fürdők vagy egyre nagyobbak lesznek, vagy lényegében minden hálószobához terveznek egy önálló fürdőt. A szakértők 36 százaléka úgy vélekedik, hogy a háztartási funkciók (mosás, szárítás, takarítószerek tárolása) kikerülnek a fürdőszobából, így az inkább a lakás integráns részévé válik, miközben a mosókonyha kifejezés is új értelmet nyer.

A felmérésből kirajzolódó trendek zöme nem egyszerű divathóbort, sokkal inkább a körülöttünk zajló társadalmi változások leképződései” – mondta Jelinek-Várhegyi Kata, megjegyezve, hogy az új trendekkel a fürdő könnyen és viszonylag kis költséggel átalakíthatóvá válik, ami megmutatkozik a támogatások felhasználásában is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.