Az alacsony infláció visszafogja az áremelkedést, ami jót tesz a vendégforgalomnak. Az építőipari visszaesés miatti kapacitásfelesleg és árcsökkenés pedig abban segít, hogy a Covid előtt eltervezett felújításokat reális kondíciók mellett tudjuk végrehajtani – elemez Kovács Balázs a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója. Aki annak ellenére is sikeres évet vár, hogy az ukrajnai háború és a gázai konfliktus milliárdos veszteséget okoz a hazai szállodaiparnak.
– 2024 már az az esztendő, amit 4-5 éve, a turisztikai iparágban, a Covid időszakában, a legtöbben a kilábalás első évének prognosztizáltak. Ehhez képest már 2023 kapcsán is gyakran a Covid előttihez hasonló eredményekről lehetett hallani. Hogyan látja ezt?
– A Covid előtti utolsó békeév, 2019 globálisan egy bezzeg év volt. Lehettek ezen belül regionális különbségek és lehettek olyan régiók, ahol az eredmény nem volt annyira kiemelkedő, de az biztos, hogy Magyarország számára 2019 egy kiugró év volt. Az is tény, hogy a 2023-ban már voltak olyan eredmények, amelyek több tekintetben is a ’19-es bezzeg év közelében mozogtak. De nagyon nem mindegy, hogy milyen adatokról beszélünk. Mert miközben könnyű kijelenteni, hogy 2019-et utolértük, a kérdés az, hogy miben? Milyen mutatókban? Bevételben, volumenben, vendégéjszakában, átlagárban, profitban? Ha profitban értük utol, és nemcsak nominálisan, hanem reálértéken, akkor az nagyon jó. A baj csak az, hogy ez még nem történt meg. Az árbevételt tekintve, ugyan akörül vagyunk, de 2019 és 2023 között az alapanyagokat és különösen az energiaárakat tekintve egy igen jelentős, legalább 40 százalékos infláció volt. Ezért a szakma többsége még nominál értéken sem érte el a 2019-es eredményeket, a reálértéket tekintve pedig igen messze vagyunk még attól – magyarázza Kovács Balázs.
– Kérdés az is, hogy mikorra tudja ledolgozni a szakma azt több milliárdos veszteséget, amit a Covid időszaka okozott.
– Őszintén szólva én ezen nem is lamentálnék. Előre tekintünk és pozitívan tekintünk előre.
– Mi az, ami leginkább pozitívum?
– Például vannak már olyan szállodák, amelyek a vendégszámban elérték a ’19-es szintet. Főként Budapesten, a kisebb belvárosi szállodák, ahol az egyéni vendégforgalom dominál. Ők már a '19-es vendégszám közelében vannak, lényegesen magasabb áron, mert az elmúlt években, az infláció hatására, minden évben kétszámjegyű volt az átlagár- növekedés. Ami egyébként globális trend, mert nemcsak a szállodai, hanem az éttermi és repjegyárak is nagyon komolyan megdrágultak. Ami összefügg az élelmiszer és az energia ár drágulással, valamint a robbanásszerűen erős kereslettel is.
– Mennyire állja meg a helyét az, hogy a jelenlegi helyzetben a külföldi turistákra építő Budapest a nyertes?
– Az kétségtelen, hogy a fővárosi turizmus magára talált. De Budapesten a jól fizető konferencia és a rendezvényturizmus tekintetében még mindig jelentős elmaradás érzékelhető. Nem beszélve arról, hogy a mi szállodáink egy része nagyon örülne a klasszikus városlátogató csoportos turistának is, de sajnos azokból is sokkal, de sokkal kevesebb van még. Egyrészt a Távol-keletről sokkal kevesebb csoport érkezik a fővárosba,mint 2019-ben. Az USÁ-ból ugyan már tavaly elkezdődött a visszaépülés, de így is jóval kevesebben érkeznek egyelőre, mint a Covid előtt. Abban reménykedhetünk, hogy mivel Kínából visszaépültek a légijáratok Ázsiából várható egy fellendülés. Annak is nagyon örülne a szakma, ha a nyári szezont megelőzően meglepne minket valaki egy új amerikai direkt járatról szóló bejelentéssel. Ennek nem elsősorban az utasszám miatt lenne jelentősége, hanem a presztizs miatt, mert egy direkt járattal, az adott légitársaság amerikai reklámkampánya miatt Budapest és Magyarország ismét felkerülne az Észak-Amerikai turisztikai térképre.
– Mindezek fényében miként alakult a 2023-as esztendő és mit vár 2024-től?
– A Danubius Hotels nagyon jól teljesített, nem nagyon éreztünk visszaesést a belföldi piacon. Igaz a főszezonban volt egy rövid megtorpanása a keresletnek és az áremelésnek is megvolt az a felső határa, ami felett teljes mértékben leállt a kereslet. De összességében jól sikerült a tavalyi főszezonunk. Mindez úgy, hogy közben a teljes orosz-ukrán piaci kereslet hiányzik az országban, ami csak a Danubius portfólió esetében (ami a Danubius Hotels és az Ensana Hotels házait jelenti) összességében milliárdos árbevétel kiesést jelent. Ráadásul a tragikus események miatt, a tavaly október elején az egész Magyarországon legdinamikusabban növekvő küldő országnak számító izraeli piac háromnegyede is eltűnt, ami nálunk havi 100 milliós nagyságrendű kiesést jelent. A december azonban így is nagyon erős volt, aminek köszönhetően annak ellenére jól zártuk a 2023-as évet, hogy a belföldi kereslet összességében nem volt olyan masszív, mint 2022-ben. A tavalyi év kapcsán azt is fontos elmondani, hogy a futball Európa Liga döntőtől a vizes VB-n át az Atlétikai Világbajnokságig rengeteg olyan sportrendezvény volt a fővárosban, amelyek rendkívüli módon hozzájárultak a 2023-as turisztikai forgalom növekedéséhez. Ezért is árnyalja a 2024-es kilátásokat, hogy idén nem lesznek hazánkban ilyen, egész Európát, sőt akár a világot megmozgató sportesemények, kulturális rendezvények, konferenciák.
– És mit hozhat az extra sok hosszú hétvége?
– A hét hosszú hétvége nyilván jót fog tenni a belföldi keresletnek, de ne feledjük, hogy 52 hét van egy évben. Hét hosszú hétvége biztosan nem tudja megoldani az ötvenkét hét forgalmát. De egyértelműen hozzájárul az eredmény javításához, mert az ilyen sátoros ünnepek általában kiemelt vendégforgalmat hoznak és a jó szállodák meg fognak telni. De az ukrajnai háború miatt továbbra is teljes mértékben hiányzik az orosz-ukrán bevétel, miközben a gázai konfliktus sem zárult le, bár bízunk abban, hogy az izraeli piac kiesése csökkenő mértékű lesz. Mindettől függetlenül 2024 kapcsán én bízok a belföldi piacban. A szakmának jó hír, hogy januártól a SZÉP kártya megint kizárólag a szállás-vendéglátásra fordítható és remélem, hogy ez így is marad. Jó, ha ez a pénz itt költődik el, arra, amire eredetileg szánták. Az is jó jel, hogy az infláció csökken, így az áremelkedés is érezhetően visszafogottabb lesz, ami bizonyosan jótékony hatást gyakorol a forgalom alakulására. Már csak azért is, mert tavaly óta az energiapiacon is viszonylagos nyugalmat és konszolidációt láttunk, aminek kapcsán azért fontos elmondani, hogy a '19-es évhez képest még mindig nagyjából kétszeres árat fizetünk az energiáért.
– Milyen tervek vannak a felújítások kapcsán?
– Miközben a beszállítói piac minden szegmensben konszolidálódni látszik, az építőipar, az ágazat visszaesése miatt, most sokkal rugalmasabb, mint néhány évvel ezelőtt. Egy-egy projekt kapcsán így sokkal több és lényegesen jobb kondíciójú ajánlat közül választhatunk, mint korábban. Ez számunkra azért előnyös, mert folytatódik a nagyszabású felújítási rogramunk: jelenleg is zajlik a Helia szálloda szobafelújításának második üteme, egyedülálló apartman típusok kialakításával, a végéhez közeledik büki szállodánk szobáinak és a Spa területének megújítása. Hévizen, az Ensana Thermal Aquában is szobafelújítás zajlik, miközben a gyógyászaton új szaunavilág épül. Balatonfüreden pedig, az Annabellában teljesen felújított, a kor követelményeinek maximálisan megfelelő szobák várják hamarosan a vendégeket.
– A turizmus sikeres újra indulása kapcsán tavaly, sokfelé már szakemberhiánnyal szembesültek. Ezen a téren hogy állnak?
– Mi köszönjük jól vagyunk a munkaerővel. Semmivel sem érezzük nehezebbnek a jelenlegi helyzetet mint a '19-est, ami egyértelműen az elmúlt évek tudatos építkezésének köszönhető és annak, hogy, amit kínálunk, az versenyképes, adatalapú. Tehát nem hasraütésszerűen adunk béreket, hanem megnézzük, hogy mik a piacon, pozíciónként reálisan elérhető bérek, és ahhoz képest próbálunk egy versenyképes csomagot adni. Szerintem annak is nagy jelentősége van, hogy törvényesen működünk és amit ígérünk, azt betartjuk. Ennek következtében van egy pozitív munkáltatói márkánk, egy befogadó vállalati kultúránk, miközben a dolgozói juttatásokat visszaépítettük, sőt, szerintem egyedülálló módon, az egészségtudatosság jegyében, minden dolgozónak egy egészségügyi szűrőcsomagot is adunk minden évben. Nem véletlen, hogy a szezonális balatoni szállodáinkban nemcsak, hogy fel tudjuk tölteni a létszámot, de a munkatársak többsége már évek óta visszatér hozzánk, ami arra is garancia, hogy a vendégeink ugyanarra a szolgáltatásminőségre számíthatnak, amit nálunk már megszoktak.
Érsek M. Zoltán
Ez a cikk testvérlapunk AzUtazó magazin felületén jelent meg.