Kezdőlap Gazdaság Diákmunka - adózás: a jogviszony számít
No menu items!

Diákmunka – adózás: a jogviszony számít

Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, amelynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok szerint alakulhat a nettó jövedelmük. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.

Az idén életbe lépett SZJA-mentesség a fiatalok önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelmeire egyaránt vonatkozik, az ugyanakkor kevésbé ismert, hogy a kedvezménynek van felső határa: havonta 433 700 forintig terjedő adóalapra vonatkozik. A felettes részből a kifizető levonja a személyi jövedelemadót.

Adózást tekintve az iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatás tűnik a legelőnyösebbnek. A 25. életévének betöltéséig a tanuló, hallgató nem fizet sem személyi jövedelemadót, sem járulékot. Sőt a foglalkoztatót sem terheli szociális hozzájárulási adó kötelezettség. Nem árt tudni, hogy egy 2022. április 3-ától életbe lépett kormányrendelet szerint az iskolaszövetkezet számára fizetendő minimális szolgáltatási óradíj összege a tag részére kifizetett óradíjnak 1,178-szorosa. Az óradíj pedig legalább a minimálbér egy órára vetített összege.

munkaviszonyban foglalkoztatott tanuló a kedvezmény feltételeinek teljesülésekor szja-t nem fizet, de jövedelme járulékalapot képez, melyből a munkáltató 18,5% társadalombiztosítási járulékot von le.

Ha a diák megbízási szerződés alapján dolgozik, a járulékot az önálló tevékenységből származó jövedelmekre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy az önálló tevékenységből származó bevétellel szemben költséget lehet elszámolni, mely lehetséges tételesen, számlák alapján, vagy 10% mértékben bizonylat nélkül. Járulékot csak akkor kell fizetni, ha a diák részére fizetett díj eléri a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát, vagy naptári napokra annak 30-ad részét, azaz a napi 2000 forintot.

Munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban a munkáltatónak is keletkezik 13% szociális hozzájárulási adó kötelezettsége.

A hagyományos jogviszonyok helyett, mellett a diák egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyban is vállalhat munkát mezőgazdasági, és/vagy turisztikai idénymunkára vagy alkalmi munkára, ide tartozik a filmipari statiszta is. Az alkalmi munkavégzés időben korlátozott, összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, 1 naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napig, és 1 naptári éven belül összesen legfeljebb 90 naptári napig létesíthető határozott időre munkaviszony.

Fontos, hogy egyszerűsített foglalkoztatásnál a diák jövedelme nettó, mivel sem szja-t sem járulékot nem fizet, ugyanis a munkáltató fizeti a közterhet. A munkáltató által fizetendő közteher mértéke a munkaviszony minden naptári napjára 500; 1000; vagy 4000 Ft a tevékenység ágazati besorolásától függően.

Az egyszerűsített foglalkoztatásra létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként – a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér 85 százaléka, garantált bérminimum esetén 87 százaléka jár. A filmipari statiszta napi nettó jövedelme ugyanakkor nem haladhatja meg a 18 000 forintot.

Külföldi diák foglalkoztatása

A 25 év alatti fiatalok kedvezményét a külföldi adóügyi illetőségű diák munkabéréből vagy megbízási díjából akkor érvényesítheti, ha azonos vagy hasonló kedvezményt ugyanarra az időszakra másik államban nem vett és nem vesz igénybe, továbbá az adóévben megszerzett összes jövedelmének – ideértve a Magyarországon nem adóztatható jövedelmet is – legalább 75 százaléka Magyarországon adózik. Külföldi adóügyi illetőségnél az adóalap kedvezményhez külön kiegészítő nyilatkozat szükséges.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...