Kezdőlap Pénzvilág Digitális jegybankpénz - veszélyben a dollár egyeduralma?
No menu items!

Digitális jegybankpénz – veszélyben a dollár egyeduralma?

A digitális jegybankpénz a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére. Kína élen jár a fejlesztésében, fő kereskedelmi partnerei szintén. A dollár súlyából ezek a tényezők lassan “kiharapnak” – hangzott el a Külügyi és Külgazdasági Intézet online kerekasztal-beszélgetésén.

Kolozsi Pál Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója elmondta: a digitalizáció rendkívül gyorsan halad a pénzügyi világban. A pénzügyi rendszerekben zajlik az átalakulás, a világban az államilag kontrollált eszközök kezdenek kiszorulni a piacokról. Ez indította el a jegybanki vezetők körében a gondolkodást, mivel ezt a helyzetet kezelni kell. Erre különböző módszerek vannak, van ahol szabályozással, tiltásokkal, vagy a digitális jegybankpénz kibocsátásával kezelhetik.

Kolozsi Pál Péter

Azaz a jegybankok is belépnek a “versenypályára”, a digitális pénz kibocsátásával, egyfajta jegybanki megoldásként – mondta. Digitális jegybankpénz már most is létezik, viszont ez egyelőre nem elérhető a lakosság számára. A folyamatban lévő projektek arról szólnak, hogy ez legyen elérhető szélesebb körben. Ez drasztikus átalakulást hozhat a teljes pénzügyi rendszerben. A digitális jegybankpénz fejlesztési projekt sok országban kiemelt lett, és kínai-amerikai versengésben is megjelent.

A digitális jegybankpénz az országok monetáris szuverenitását megőrzi, azt az országot nem fogják “szétszedni” a spekulatív pénzek – húzta alá.

Nagy Dániel, a Hold Alapkezelő korábbi üzletág igazgatója, kutató elmondta: Kína élen jár ebben, ugyanakkor nem az első. A Bahamákon már bevezették a digitális jegybankpénzt. A legnagyobb gazdaságok között viszont Kína az első, ahol már négy nagyvárosban zajlik a megoldás tesztelése. A céldátum az egy év múlva kezdődő pekingi téli olimpiai játékok, addigra működőképessé tervezik tenni a kínai digitális jegybankpénzt, amit külföldiek is tudnak majd használni – mondta.

Lehetségesnek nevezte, hogy ez az esemény felgyorsítja a “nemzetköziesítési” projekteket. A digitális jüan fejlesztését már 2014-ben elkezdték, a mostani ismereteik szerint ez lakosság által a belföldi forgalomban használható pénz. Szerinte úgynevezett hibrid digitális jegybankpénz jöhet létre, melyet kereskedelmi banki hálózaton fogják használni, a tranzakciókat a kínai jegybank láthatja.

Nagy Dániel

A jelentős potenciált ebben a kereskedelmi bankok közötti tranzakciók fogják jelenteni a kutató szerint. A digitális jüan gazdaságpolitikai céljai közé sorolta a kínai állami kontrollt a pénzforgalom felett, illetve a dollárrendszertől való függetlenedést, ami már a 2008-as válság óta elkezdődött. Az adatvédelem és az anonimitás még számos kérdést vet fel a rendszerrel kapcsolatban a szakértő szerint.

Az MNB igazgatója felidézte: a globális pénzek általában a kibocsátó ország nagyhatalmi státusától keletkeztek, a dollár ilyen pénz. A svájci frank helyzete speciális, mert nem nagyhatalom a kibocsátó. A dollárt emellett az értékállóságába vetett hit emelte globális pénz szintjére. A jüan esetében a kínai pénzügyi rendszerrel kapcsolatban számos negatívum van, ami miatt nem tudja bejárni ezt az utat – mondta.

Nagy Dániel szerint a jüan súlya a globális fizetésekben, jegybanki tartalékokban 2 százalék körül maradt, az euró-dollár rendszer dominanciáját hagyományos úton lehetetlen megtörni. A válságok – a 2008-as, vagy a jelenlegi koronavírus-válság- sem tudtak olyan fordulatot hozni, ami növelné a jüan súlyát.

A digitális jegybankpénz új, sokkal olcsóbb megoldás lehet a nemzetközi kereskedelemben, az utalások mostani folyamata lassú, több időzónán és pénzügyi rendszeren keresztül történik.

Kína fő kereskedelmi partnerei közül szinte mindenki elkezdte fejleszteni a digitális jegybankpénzt, példaként Szaúd-Arábiát említette. A dollár súlyából ezek a tényezők lassan “kiharapnak”.

Európában is gőzerővel zajlik a digitális jegybankpénz fejlesztése, és az Egyesült Államokban is van kutatás – jelezte.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás