Kezdőlap Pénzvilág Drágult a lottó - nőnek a nyeremények is
No menu items!

Drágult a lottó – nőnek a nyeremények is

December végén az ötös és a hatos lottó ára emelkedett, január 1-jével pedig a Skandináv lottó is drágább lett. A Szerencsejáték Zrt. cserébe nagyobb nyereményeket ígér, igaz, milliomosok tavaly is szép számmal születtek.

A legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a Skandináv lottó alapjátékainak ára 300 forintra emelkedett.

A részvételi díjak emelésével egyúttal a nyereményalap is dinamikusabb ütemben növekszik majd, így még nagyobb főnyeremények várják a játékosokat.

Tavaly több mint 3200-an milliós, hatan pedig milliárdos nagyságrendű összeget nyertek a Szerencsejáték Zrt. játékain.

A múlt évi hat milliárdos főnyeremény közül hármat a hatos lottó, kettőt az ötös lottó, egyet az Eurojackpot játékosai nyertek. Utóbbi az év abszolút rekord összegű nyereménye, hiszen minden idők legnagyobb hazai lottónyertese bruttó harmincmillió eurót, azaz több mint tízmilliárd forintot nyert – közölték.

Az ötös és a hatos lottó alapára is 300 forintra emelkedett. Illusztráció: MTI/Mónus Márton

Az ötös lottón a játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét, 4,194 milliárd forintot vihetett haza egy szerencsés, a hatos lottón pedig a játék történetének második legmagasabb összegén, 2,103 milliárd forinton ketten osztoztak.

A legtöbb milliomost az ötös lottó adta, több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget. A játékban a legtöbbet érő négytalálatos csaknem hatmillió forint volt.

A sorsjegyekkel több mint 610-en lettek milliomosok, ezt a Joker-játék követi, amelyen mintegy háromszázan nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116) következik.

A Tippmix játék során a legnagyobb nyeremény megközelíti a 40 millió forintot – írták. Hozzátették: Totóban 81, a Góltotóban 80, az Eurojackpot alsóbb nyerőosztályaiban 67, a Tippmixprón 39, a Skandináv lottó esetében pedig 20 nagynyeremény született. A Skandináv lottón tízen százmillió forintot meghaladó összeget nyertek.

A Szerencsejáték Zrt. szerint 2020 is nagy nyereményekkel várja a játékosokat, az ötös lottó főnyereménye 26 hete halmozódik, az összege több mint 3,3 milliárd forint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás