Orban Optic – áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát. És mivel a siker szerinte a közösség felé is kötelez, egyik vezéralakja volt annak, hogy az egykori császári pihenőhely, Baden egyik legmagasabb pontján, a Ferenc József Múzeum udvarán, ma már Székely kapu emlékeztessen arra humanitárius segítségre, amit az osztrák városka lakói, a romániai forradalom idején, a székelyudvarhelyieknek nyújtottak.
Orbán Éva még a rendszerváltás előtt, családegyesítés keretében jutott ki Ausztriába. Férje 1986-ban indult útnak, hogy egy új világba lépve, a család letelepedését előkészítse. Felesége és lánya pedig 1988-ban tudták követni őt St. Pöltenbe. Ahonnan azért is költöztek a Bécs melletti csendes és elegáns Badenbe, mert kiderült, hogy addigra már jónéhány Székelyudvarhelyről származó régi ismerősük is ott telepedett le.
„A döntésben a magyar határ közelsége is szerepet játszott, mert miközben még meg kellett küzdeniük azzal, hogy megtanuljunk németül, az anyanyelvünket is meg akartuk tartani és a magyarsággal sem akartuk elveszíteni a kapcsolatot. Már csak azért is mert ez a kulturális, érzelmi kötelék rendkívül fontos volt abban az idegen világban, ahová két bőrönddel és üres zsebbel érkeztünk, mert otthon kellett hagynunk m indenünket, amiért korábban a család megdolgozott. A nulláról kellett újrakezdeni, egy idegen környezetben, egy olyan pincelakásban, ahol még fürdőszoba sem volt. De miközben a férjemnek már volt munkája, szerencsére látszerészként én is hamar el tudtam helyezkedni a szakmámban, mert a műhelyben nyelvtudás nélkül dolgozhattam”-mesél az újrakezdésről Orbán Éva.
Akinek idegenként, románnak elkönyvelt magyarként, több vicces és kevésbé vicces helyzetben is helyet kellett állnia, meg kellett küzdenie igazáért addig, amíg Ausztriában befogadták.
„A viccesebb sztorik egyike az volt, amikor a kollégám, akit megkértem, hogy segítsen németül tanulni, hogy a szakszavakat minél hamarabb átvegyem, rendszeresen heccelt és rögtön olyan szakszavakat írt fel, amelyek szinte megtanulhatatlanok voltak. Még most is bennem van az, hogy másnapra tanuljam meg annak a gépnek a nevét, amivel a szemüveglencse dioptriáját kimérjük és amit úgy hívnak németül, hogy Scheitelbrechwertmesser – ebbe még ma is gyakran megbotlik a nyelvem.”
Végül a szakmai képzettsége mellé megszerzett nyelvtudás is szerepet játszott abban, hogy három év alatt üzletvezető lett Badenben. És amikor néhány évvel később eladták az üzletet, a saját ügyfélkörére alapozva már úgy érezte, hogy minden esélye megvan arra, hogy önálló üzletet nyitva is sikeres legyen.
„Éppen húsz éve annak, hogy mivel úgy éreztem Badenban már otthon vagyok és a kuncsaftjaim irányából is éreztem a bizalmat, hát megpróbálom. Meggyőződésem volt, hogy a sikerhez nem elég a magasszintű szakmai tudás, mellette a szépérzékre is szükség van, arra, hogy mást kínáljak, mint az a többi tíz (!) apró, illetve nagy lánchoz tartozó látszerészüzlet, ami az apró Baden vásárlóutcáin sorakozik. Az volt a koncepcióm, hogy megértetem a vevőkkel, hogy a szemüveg több, mint egy használati tárgy. Mert amellett, hogy egy szép szemüveg hozzásegít a jó látáshoz, egyben olyan arcszépítő kellék, ami karaktert ad a viselőjének. Ennek szellemében, úgy állítottam össze az árukészletet, hogy abban olyan osztrák és olasz, kézzel készített, különleges szemüvegkeret található, amelyekért ma már Bécsből is ide zarándokolnak a vevőim. Amit ma már jóleső érzéssel nyugtázok, pedig az elején megvolt a rizikó faktor: mi lesz akkor, ha az emberek nem értik meg ezt az új koncepciót? De szerencsére rövid időn belül át ment az üzenet, amiben annak a meggyőződésemnek is szerepe volt, hogy a hozzáállás mindig sokat segít abban, hogy valakit elfogadjanak. Ami nálam nem azt jelenti, hogy hajlongani kell, hanem azt, hogy tisztelni kell a vevőt, akinek a legjobbat kell mutatni, adni, hogy érezze: jó helyen van”- beszél Orbán Éva a sikerhez vezető útról.
Aki úgy érzi amellett, hogy Badenben végül megtalálták a számításukat, az üzleti siker mellett csak úgy lehetett teljes a család élete, hogy a magyarságukat máig sikerült megőrizni Ausztriában. Ennek kapcsán idézi fel azt, amikor azzal szembesült, hogy az osztrák iskolába járó lánya megkérdezte: ha már Ausztriában élnek, miért nem beszélnek otthon is németül.
„Ez annyira szeget ütött a fejembe, hogy azt mondtam: állj meg vándor, itt most valamit csinálni kell, hogy a lányom szeresse annyira az anyanyelvét, hogy ne akarja elveszíteni. Így kezdtünk rendszeresen Sopronba járni színházba és moziba, miközben az otthonunkban továbbra is magyarul beszéltünk.”
Orbán Éva azt is jóleső érzéssel nyugtázta, hogy a nagyvilágba szétszéledt székelyudvarhelyiek többsége is hasonlóan őrzi a gyökereit.
„A nagyvilágban nagyon sokan vagyunk olyanok, akik Székelyudvarhelyről kivándorolva építették fel az új életüket. Erre szoktam azt mondani, hogy mi nem különlegesek, hanem túlélők vagyunk, mert az az otthoni nevelés, amit magunkkal hoztunk, a szeretet, és a mások iráni tisztelet erre predesztinál minket. Üres kézzel, kisgyerekekkel érkezve mindenkinek nehéz volt idegenben talpra állni, de mindenki nyelvet tanult, elhelyezkedett – többnyire a saját szakmájába – és végül megtalálta a maga számítását. Itt Badenben is vannak köztünk olyanok, akikkel együtt jártunk óvodába, iskolába, barátok voltunk, de miután ide kikerültünk, mindenki el volt foglalva azzal, hogy az új életét a nulláról felépítse. De amennyire lehetett, még így is törődtünk egymással és folyamatosan szerveztük azokat a rendezvényeket, amelyeken találkozhattunk.”
Ezt az összetartozást foglalta nemes keretbe az, hogy amikor Székelyudvarhelynek 1989-ben, a romániai forradalom idején és utána is rengeteg humanitárius segítségre volt szüksége, az akkor már Badenben élő székelyudvarhelyi kolóniát összefogó, a Badenieket és a város vezetését is meggyőző Gálffy Zoltán vezetésével folyamatosan vitték a segélyszállítmányokat – élelmiszert, gyógyszert és kórházi felszereléseket -, Székelyudvarhelyre.
A székely város polgárai pedig, hálájuk jeléül egy székelykaput emeltek a badeni dombtetőn magasodó Ferenc József Múzeum kertjében. Ehhez kötődött az az Orbán Éva által kezdeményezett esemény, amelynek keretében a covid miatt a 30 éves évfordulóra 2021 szeptemberében emlékezve, a badeniek, a badeni székelyek és a Székelyudvarhelyiek a mára már zarándokhellyé vált, az ünnepség idejére székely mesterek által teljesen felújított székelykapu előtt emlékeztek meg a két város közös történelmének felemelő pillanatáról.
Érsek M. Zoltán
