Kezdőlap Cégvilág Egyesül az eMAG és az Extreme Digital - övék a piac ötöde
No menu items!

Egyesül az eMAG és az Extreme Digital – övék a piac ötöde

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eMAG.hu online áruházat működtető Dante International Kft. és az Extreme Digital Zrt. egyesülését.

A fúziótól mindkét cég erősödést vár

Az indokolás szerint a lépés nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a műszaki termékek piacán, ugyanis azon belül az online és a hagyományos bolti kereskedelemi szegmensekben az érintett cégek együttes részesedése nem éri el a 20 százalékot, ezért negatív hatásokkal, mint például az áremelkedés, nem kell számolni.

A GVH vizsgálatában megállapította, hogy a műszaki cikkeket tekintve az online és a hagyományos bolti kereskedelemi szegmensek egységes piacot alkotnak. Ezt támasztja alá, hogy az online és offline módon is kereskedő szereplők jellemzően országosan egységes árakat, feltételeket alkalmaznak, illetve, hogy a magyar fogyasztók kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az online boltok fizikai megjelenésének.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy

az összefonódásnak várhatóan akkor sem lennének káros hatásai, ha a vizsgálat csak az online műszakicikk-kiskereskedelemre lenne szűkítve, így valószínűsíthetően nem emelkednek majd az árak.

Ezt támasztja alá a piaci árak átláthatósága, az online vásárlók árérzékenysége, a megmaradó versenytársak által támasztott versenynyomás és a piac támadhatósága is.

Közölték, hogy a GVH nem tartotta reálisnak azt a piaci szereplők által felvetett aggályt sem, hogy a nagyobb beszerzési volumenre építve az egyesülő vállalat ki tudná szorítani a versenytársait alacsony áraival, mert nem kerül erőfölényes pozícióba a beszállítókkal szemben, emellett a jelenlévő versenytársak piaci potenciálja és a piacra lépés lehetősége is akadályozná ezt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás