Kezdőlap Edukáció Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása
No menu items!

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Illusztráció: Bigstock

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut – írta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

A kollégiumokba minden évben túljelentkezés tapasztalható, azonban a lakhatási helyzet az elmúlt években nemhogy javult volna, inkább tovább romlott. Miközben a kollégiumi férőhelyek ára évek óta alig változott – 15 éve 10-20 ezer forint között mozog -, az albérleti piac jelentősen elszabadult: egyes nagyvárosokban az elmúlt öt évben akár 120 százalékos infláció is tapasztalható, Budapesten pedig szinte lehetetlen 200 ezer forint alatt megfelelő lakást találni – olvasható.

Ahelyzet súlyosságát tovább növeli, hogy a felvett hallgatók száma jelentősen emelkedett az elmúlt években. Míg 2020-ban csupán 61 ezer embert vettek fel a felsőoktatásba, addig 2023-ra ez a szám 106 ezer fölé nőtt, és a 2024-es adatok is hasonló mértékű beiskolázást mutatnak- emelték ki.

A bővülő hallgatói létszám ellenére a kollégiumi férőhelyek száma nemhogy nem nőtt, hanem csökkent az elmúlt hét évben, elsősorban az épületek átalakításai miatt. A korábban többágyas szobákat sok helyen kétfős elhelyezésre alakították át, ami bár kényelmesebb környezetet biztosít, a kapacitásokat jelentősen visszaveti – írta a HÖOK.

A szervezet szerint a hallgatói élet költségeinek növekedése egyre többeket kényszerít arra, hogy a tanulás mellett teljes vagy részmunkaidőben dolgozzanak, és ez hosszú távon a tanulmányi eredményeket és a diplomaszerzés esélyeit is veszélyeztetheti.

A HÖOK által indított országos fórumsorozat célja, hogy közvetlenül a hallgatóktól gyűjtse össze a felsőoktatási élet valódi kihívásait. Az összegyűjtött vélemények alapján országos problématérkép készül, amely alapja lehet a megoldási javaslatok kidolgozásának – olvasható az MTI közleményében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.