Kezdőlap Energia Egyre több a Magyarországon előállított bioüzemanyag
No menu items!

Egyre több a Magyarországon előállított bioüzemanyag

Már évi több mint 200 ezer tonna bioüzemanyag előállítására képes a Mol résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt.

A biodízel nemzetközi napja alkalmából kiadott közleményben azt írták, hogy a Mol-csoport a “shape tommorrow” elnevezésű hosszú távú stratégiája révén egyre nagyobb hangsúlyt fektet az olyan megújuló üzemanyagokra, mint a biodízel, amelyet növényi olajokból, állati zsírokból, használt sütőolajból vagy hulladékból állítanak elő, a körforgásos gazdaság bekapcsolása pedig fokozza a bio- és hulladék anyagáramok hozzájárulását a termeléshez.

A bioüzemanyagok használatával nemcsak a légkörbe jutó szén-dioxid mennyisége csökken, hanem a bekevert komponens mennyiségének arányában enyhül a közlekedés, és ezen keresztül a gazdaság kőolajfüggősége is. Kiemelték: egy tonna biodízel mintegy két-három tonna szén-dioxidot takarít meg a fosszilis gázolajhoz képest.

A Mol-csoport kilenc országot lát el olyan üzemanyaggal, amelybe – több százezer tonna mennyiségben – biodízelt vagy bioetanolt, adott esetben egyéb megújuló eredetű anyagokat is kever.

A Mol 2008 óta van jelen a biodízel gyártásban a résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt. révén, amely mára évi több mint 200 ezer tonna kapacitásával jelentősen megnövelte a Magyarországon előállított bioüzemanyagok mennyiségét. A kapacitás negyedét az úgynevezett fejlett biodízel teszi ki, amely különböző típusú és eredetű zsíros hulladékok, például a használt étolajok, állati zsiradékok vagy a növényi olajgyártásból származó maradékok feldolgozását is lehetővé teszi – emelték ki.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy 2011 óta a használt konyhai zsiradékot a kijelölt Mol-töltőállomásokon is le lehet adni, így a lakosság közreműködésével 2023 első fél évéig mintegy 3 ezer tonna használt sütőolaj gyűlt össze. Ezt követően a MOHU a koncesszió indulásával megtöbbszörözte ezt a mennyiséget: már 2023 második felében mintegy 6 ezer tonna használt sütőolajat gyűjtött össze, hiszen minden hulladékudvaron le lehet már adni a használt sütőolajat is.

Felidézték: 2022-ben a Budapest Airporttal, a Wizz Airrel és a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.-vel együttműködve megkezdte a Mol a fenntartható repülőgép-üzemanyag kereskedelmi tesztelését is. A világ egyre növekvő energiaigénye miatt egyre változatosabb üzemanyag-portfolióra lesz szükség, ezért a Mol a bioüzemanyagok mellett számos további technológiát tesztel.

A vállalat idén áprilisban adta át a Dunai Finomító új zöldhidrogén üzemét, ahol évi 1600 tonnát termelnek az energiahordozóból, hogy azt az üzemanyaggyártás során használják, ezzel évente mintegy 25 ezer tonnával csökkentve a finomító szén-dioxid-kibocsátását – jelezték a közleményben.

A Mol-csoport nemzetközi, integrált olaj-, gáz-, petrolkémiai és fogyasztói kiskereskedelmi vállalat, több mint 30 országban van jelen, összesen 24 ezer munkavállalót foglalkoztat. Három finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc irányítás alatt Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, valamint csaknem 2400 töltőállomásból álló hálózattal rendelkezik Közép- és Délkelet-Európa 10 országában. Jelenleg 8 országban folytat termelési tevékenységet és 9 országban van kutatási eszköze.

A Mol pénteken azt közölte, hogy a csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 300,1 milliárd forint (825 millió dollár) volt az idei második negyedévben, megduplázódott az előző év azonos időszakához képest, és mintegy 15 százalékkal meghaladta az előző negyedév eredményét. Az értékesítés nettó árbevétele a második negyedévben 2372,6 milliárd forintra (6524 millió dollár) nőtt a tavalyi 1960,8 milliárd forint (5725 millió dollár) után, az üzleti eredmény pedig 197,3 milliárd forint (543 millió dollár) lett az előző év azonos időszakában elért 70,6 milliárd forint (206 millió dollár) után.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 2732 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3190, a legalacsonyabb 2632 forint volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...