Kezdőlap Hírek Egyre több veszély leselkedik a gyerekekre az interneten
No menu items!

Egyre több veszély leselkedik a gyerekekre az interneten

Illusztráció: Bigstock

Az elmúlt két évben a gyerekek az online térben növekvő számban találkoztak felnőtt tartalommal, magukat gyereknek kiadó felnőttel, zsaroló vagy adathalász üzenetekkel – állapította meg egy friss, a biztonságos internet napjára készült felmérés.

A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli megbízásából készült kutatás azt vizsgálta, a szülők mennyire vannak tisztában gyermekük online jelenlétével.

A kutatási eredmények szerint annak ellenére, hogy a fiatalok szabad idejük nagy részét az interneten töltik, az otthoni beszélgetések során jellemzően az iskolában történtekről faggatják őket szüleik.

Már a 7-12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok szabályzata nem engedi a regisztrációt 13 éves kor alatt.

Bár a szülők legfeljebb fele beszélget gyermekével az online térben zajló dolgokról, érdekes módon 85 százalékuk úgy véli, tisztában van azzal, miket oszt meg gyermeke a közösségi médiában – írta a Yettel.

A felmérés alapján a legnépszerűbb platformnak továbbra is a Facebook és a Messenger számít (66 százalék), az Instagram népszerűsége viszont – bár a kamaszok továbbra is előszeretettel használják – 43 helyett már csak 35 százalékos. Az Instagram második helyét átvette a TikTok, amelyet a korábbi 39 százalék helyett már a gyerekek fele használ. A YouTube-ot tízből négyen használnak rendszeresen.

A válaszadók szerint gyermekük jellemzően magukról, barátokról vagy családtagokról (32 százalék), a lakóhelyről, hobbiról, házikedvencről vagy iskoláról készült fotókat (25 százalék) oszt meg az interneten, de az idén 18 százalékról 44 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik semmi ilyesmit nem posztolnak.

A kutatás alapján a szülő-gyerek beszélgetések jórészt az iskolában történtekre (89 százalék), a tanulásra (86 százalék), a helyes viselkedésre (80 százalék) és a gyermeket a suliban vagy az után ért sérelmekre (74 százalék) korlátozódnak. Az idegenekkel való online chatelés, a közösségi oldalak használata, az internetes zaklatás, a helyes viselkedés a neten továbbra sem tartozik a leggyakoribb beszédtémák közé, csupán 46 százalékban esik szó ezekről.

A szülők visszajelzése szerint a gyerekek 71 százaléka már biztosan találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal, zsaroló vagy adathalász üzenettel, illetve magát nagyjából egykorúnak kiadó felnőttel az online térben. A felmérés azt mutatja, hogy ha egy gyermek ilyen tartalmakkal vagy jelenséggel találkozik, továbbra is igen nagy arányban (82 százalékban) jelzi azt szüleinek.

Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője kiemelte: amióta túl vagyunk a járványidőszakon, és az élet visszaállt a normál kerékvágásba, a figyelem kissé elterelődött a fiatalok online tevékenységéről, noha ők az idejük jelentős részét továbbra is az interneten töltik. A ProSuli oktatási programja idén kiemelten foglalkozik a gyermekek online védelmével – tette hozzá.

A Yettel felmérése januárban készült 294 válaszadó szülő bevonásával.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...