Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Egyre valószínűbb a brit recesszió
No menu items!

Egyre valószínűbb a brit recesszió

Hét éve először csökkent a brit GDP negyedéves összehasonlításban: az előzetes becslés szerint 2019 második negyedévében 0,2 százalékkal csökkent a mutató az előző negyedévhez képest, amikor még 0,5 százalékos bővülést mértek, ugyancsak negyedéves összevetésben.

Szakértők szerint a brit statisztikai hivatal (ONS) adata alapján tovább nőtt a veszélye annak, hogy a gazdaság recesszióba fordul, amelynek esélyét a brit jegybank a legutóbbi inflációs jelentésében egyharmadosra becsülte.

A brit hazai össztermék elsősorban a feldolgozóipari aktivitás és az építőipar gyengülése miatt csökkent a statisztikai hivatal tájékoztatása szerint, és a szolgáltató szektor teljesítménye sem emelkedett.

A szakértők nem számítottak a GDP csökkenésére, a konszenzus szerint stagnálást vártak.

A brit hazai össztermék 2012 utolsó három hónapja óta most először csökkent negyedéves összevetésben. Akkor szintén 0,2 százalékos zsugorodást jeleztek.

Éves összevetésben a GDP 1,2 százalékkal nőtt, ez jóval gyengébb az előzetesen vártnál. A tavalyi második negyedévben még 1,8 százalékos bővülést mértek éves összehasonlításban.

2019 első negyedévében még jelentősen gyorsult a brit gazdaság növekedése. Ebben valószínűleg része volt a készletfelhalmozásnak is a brit európai uniós tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság közepette. Az Egyesült Királyság az eredeti tervek szerint március végén lépett volna ki az EU-ból, a Brexit jelenleg érvényes határideje azonban – kétszeri halasztás által – október 31.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint a felhalmozás csökkent a második negyedévben, és a negyedéves GDP csökkenésének oka részben az is, hogy több autógyártó áprilisra hozta előre évi rendszeres leállását a Brexitre való felkészülés jegyében.

Sajid Javid

Az adatokra reagálva Sajid Javid pénzügyminiszter rámutatott, hogy a világgazdaság egésze nehéz időszakon megy át, sok országban csökken a bővülés. Azonban a brit gazdaság alapjai erősek, a keresetek nőnek, a foglalkoztatottság rekordszinten van, és összességében a német, az olasz és a japán gazdaságnál gyorsabb növekedésre számítanak – hangoztatta. A kormány pedig eltökélt abban, hogy biztonságot teremtsen a vállalkozások és az emberek számára a Brexittel kapcsolatban, ezért is tette egyértelművé, hogy az Egyesült Királyság minden körülmények között kilép az Európai Unióból október 31-én.

A negyedéves csökkenés hírére a font veszített értékéből a dollárral és az euróval szemben.

A szeptemberrel záruló harmadik negyedév GDP-adatairól szóló előzetes becslést november 11-én, tehát csak a Brexit jelenleg érvényes határnapja után teszik közzé, így csak akkor derül ki, hogy átmeneti visszaesésről van-e szó vagy recesszióba kerül a gazdaság.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
Hirdetés

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...