Kezdőlap Hírek Egységes töltők - új uniós szabályozás jöhet
No menu items!

Egységes töltők – új uniós szabályozás jöhet

A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.

A javaslat a töltők csatlakozóinak és a gyorstöltő technológiának az egységesítését célozza. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok szabványos portja az USB-C lesz.

A tervek szerint az USB-C lesz az egységes port

Ezen túlmenően az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék. “Mindez kényelmesebb lenne a fogyasztók számára, továbbá csökkentené a töltők – gyártásból és ártalmatlanításból adódó – környezeti lábnyomát, ezáltal támogatná a zöld és digitális átállást” – közölte a brüsszeli testület.

A döntés az Apple informatikai vállalatot érzékenyen fogja érinteni, hiszen a legnagyobb gyártók között szinte ők az egyetlenek, akik ragaszkodnak a saját szabványukhoz, és már korábban is ellenezték az EU egységesítésre irányuló terveit. Az amerikai óriáscég szerint az egységes töltőre vonatkozó javaslat megállítja az innovációt és még több környezetszennyezést okoz.

A javaslatot az Európai Parlamentnek és az uniós tagállamok szakminisztereit tömörítő Tanácsnak rendes jogalkotási eljárás, azaz együttdöntés útján kell elfogadnia.

Az elfogadásától számított 24 hónapos átmeneti időszak elegendő időt fog biztosítani az ágazatnak arra, hogy felkészüljön az új előírások alkalmazására.

2020-ban mintegy 420 millió mobiltelefont és egyéb hordozható elektronikus eszközt értékesítettek az EU-ban. A fogyasztók évente 2,4 milliárd eurót költenek külön értékesített töltők beszerzésére, a fel nem használt töltők évente akár 11 ezer tonna elektromos hulladékot is jelenthetnek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás