Kezdőlap Hírek Eldőlt egy mászóka, meghalt egy kislány Csányban
No menu items!

Eldőlt egy mászóka, meghalt egy kislány Csányban

Meghalt egy hatéves kislány és két könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely egy óvoda udvarán, Heves megyében Csányban történ – tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat.

Győrfi Pál közölte: a helyszínre mentőhelikoptert és több mentőautót is riasztottak. A balesetben azonban egy hat éves kislány olyan súlyosan megsérült, hogy az ő életét a hosszas újraélesztés ellenére sem lehetett megmenteni. Két másik gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a mentők kórházba vitték – tette hozzá.
Jelezte: a baleset körülményeit szakértői vizsgálat tisztázhatja.

Csány a kidőlt a mászoka – elkorhadt a faváz

Az MTI-t korábban Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról tájékoztatta, hogy az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

A police.hu által közreadott fotó szerint egy kötélmászóka borult fel, amelynek fából van a kerete.

Az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában elhangzott, hogy a csányiak régóta panaszkodtak az óvoda udvarán lévő játékokra, amelyek felújítása szerepelt is az önkormányzat tervei között. A műsorban azt is közölték, hogy a fából készült mászóka földben lévő része elkorhadt, emiatt dőlt fel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás