Kezdőlap Hírek Élelmiszerárstop. Túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság
No menu items!

Élelmiszerárstop. Túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság

Hentespult egy budapesti szupermarketben. Fotó:MTI/Máthé Zoltán

A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. Túlárazás esetén nem figyelmeztet, azonnal bírságol a hatóság – figyelmeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel – jelentette be Schanda Tamás, a minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Kiemelte:

a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei az általános gyakorlattól eltérően kötelezően bírságot szabnak ki, amely 50 ezertől több millió forintig terjedhet.

Emlékeztetett: a járvány, az európai energiaválság és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen nőnek az élelmiszerárak, és ez sajnos Magyarországra is begyűrűzik. A kormány a magyar családok védelme érdekében döntött az élelmiszerár-stopról.

Schanda Tamás

Az intézkedés február elsejétől a tavaly október 15-i szinten rögzíti a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. A rezsicsökkentés, a benzinárstop és a kamatstop után ezzel újabb beavatkozás javítja a magyarok megélhetését. A nagy mennyiségben fogyó élelmiszerek limitált árának köszönhetően havonta több ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások. Az árstop különösen a gyermekes családokat és az időseket védi – közölte.

Mint mondta, a rendelkezések betartását február 1-jétől az ország minden részében ellenőrzik a kormányhivatalok. A fogyasztóvédelmi szakemberek a kisboltoktól a piacokon át a hipermarketekig mindenütt vizsgálódnak majd, ahol élelmiszert lehet venni, így az online shopokban is. Ha egy vállalkozás egyszerre tart fenn üzletet és webáruházat, akkor mindkét csatornára lefolytatják az ellenőrzést. A beszerzési vagy önköltségi árnál olcsóbb értékesítés tilalmába ütköző esetekben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) járhat el. A fogyasztóvédelmi kollégák az efféle jogsértéseket jelzik a társhatóságnak.

Schanda Tamás kifejtette: az Innovációs és Technológiai Minisztérium a helyes jogalkalmazás érdekében segédletet állított össze az előírásszerű árképzésről, készletezésről. Ha a hatóság mégis jogsértést tapasztal, kötelezően bírságol.

Az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírság többször is kiszabható, második alkalommal a korábbi tétel legalább kétszerese lehet.

Ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenysége ideiglenesen, legalább egy napra, legfeljebb fél évre korlátozható. Ha fogyasztótól érkezik panasz az élelmiszerár-stop megszegéséről, a hatóság azt közérdekű bejelentésként kezeli, és haladéktalanul kivizsgálja. Az ITM a következő hónapokban rendszeresen beszámol majd az ellenőrzési tapasztalatokról – közölte az ITM államtitkára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett