Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Elemzők: A kamatemelés megfelel a várakozásoknak
No menu items!

Elemzők: A kamatemelés megfelel a várakozásoknak

A várakozásoknak megfelelő mértékű volt a jegybanki kamatemelés az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a jegybanki alapkamat mértékét 30 bázisponttal, 0,9 százalékra emelte kedden, az egyéb monetáris eszközök változatlanul hagyása mellett, egyben bejelentette, hogy az egyhetes kamatot az alapkamat szintjére tartja indokoltnak emelni.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte, hogy az egyhetes betéti kamat feltehetően csütörtökön változik 0,75 százalékról 0,90 százalékra. Az idén szeptemberben és decemberben várnak további kamatemelést, amit jövő márciusban további lépés követhet, azonban a jövő év közepétől várhatóan mérséklődő infláció miatt már nem számítanak további szigorításra.

Az év végére 1,25, a jövő év márciusától 1,50 százalékos alapkamatot és egyhetes betéti kamatot várnak. A kamatok vártnál gyorsabb emelkedése miatt az év végi előrejelzésüket 1,50 százalékra módosítják, de továbbra is arra számítanak, hogy a kamatemelési ciklus a jövő év elején véget érhet, így 1,65 százalékig emelkedhet az alapkamat.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetője némileg meglepőnek nevezte, hogy a jegybank idei inflációs várakozásait 4 százalék fölé, azaz a célsávon kívülre emelte. Ez arra utal szerinte, hogy a jegybank a korábbinál nagyobb hangsúlyt fordít az egyensúlyi mutatók javítására, melynek része az elsődleges célját jelentő infláció is. Hozzátette: szintén a várakozásoknak megfelelő, hogy az Nhp Hajrát a keret kimerülésével kivezetik, ám az eszközvásárlási program egyelőre fennmaradt.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője kiemelte: az inflációs kilátások és kockázatok alakulásával kapcsolatban a tanács adatvezérelt módon, havi kamatdöntő ülésein értékeli a monetáris kondíciók további szigorításának szükségességét, a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak. Kitért arra, hogy a közlemény megjelenését követően azonnal erősödni kezdett a forint, mivel hangsúlyozták, hogy nem egyszeri szigorító lépésről van szó. Amennyiben a jegyzés marad a trendcsatornában, forinterősödés várható a következő időszakban.

Úgy vélte, a gazdaság újraindulása miatt a következő hónapokban számítani lehet a szolgáltatások jelentős drágulására is, miután a szolgáltatások árindexe az előző hónapban mindössze 2,1 százalékos emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alacsony bázis hatása még júniusban is jelen lesz, majd némi enyhülést követően novembertől ismét számolni kell vele. A jegybank által kiemelten figyelt maginflációs mutató 3,4 százalékos volt májusban, amely szintén emelkedő tendenciát mutat az Equilor szerint.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás