Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők az iparról - idén kétszámjegyű bővülés jöhet
No menu items!

Elemzők az iparról – idén kétszámjegyű bővülés jöhet

Inkább negatív, mint pozitív meglepetést okozott az elemzőknek az ipari termelés decemberi alakulása, hiszen az októberi felpattanás után második hónapja csökkent a termelés. Úgy vélik, az alkatrészhiány miatt tartani lehet attól, hogy januárban sem következett be fordulat, az év egészében viszont kétszámjegyű is lehet a növekedés.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a decemberi termelés 1,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, mivel 2020 decemberében kettővel több munkanap volt, mint 2019-ben. Az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés, de az áprilisi mélyponthoz képest 58 százalékkal nőtt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a piaci várakozásokhoz képest negatív meglepetésnek találta, hogy november után decemberben is zsugorodott az ipari termelés volumene havi összevetésben, vagyis a korábbi hat hónapon át tartó bővülést most két hónapja visszaesés követi.

Virovácz Péter

Az ipar negyedik negyedévi teljesítménye összességében jónak mondható, hiszen mind éves, mind negyedéves alapon bővülést mutatott. Ugyanakkor ez jóval mérsékeltebb volt a harmadik negyedévben mutatott felpattanásnál. Tekintettel arra, hogy a decemberi adatok összességében inkább negatív meglepetést okoztak, az ING Bank elemzői továbbra is úgy látják, hogy a negyedik negyedévben zsugorodott a GDP az előző negyedévhez képest.

A januári adatokat a járműgyártás vélhetően jelentősen lefelé húzza majd és a legfőbb kérdés, hogy vajon a többi ágazat képes lesz-e újra erőre kapni és némileg ellentételezni az ellátási problémákkal küzdő autógyártók kieső ipari teljesítményét. Az ING Bank elemzői nagy esélyt látnak arra, hogy zsinórban három hónapon keresztül zsugorodjon az ipari termelés.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint is elmaradt a várakozásoktól az az ipari termelés decemberi növekedési üteme, azt követően, hogy az ágazat októberben teljesen kilábalt a járvány okozta válságól.

Suppan Gergely

Számításai szerint a negyedik negyedévben az ipari termelés 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, harmadik negyedévben mért 2,5 százalékos, valamint a második negyedévi 25 százalékos visszaesés után. Az előző negyedévhez mérve pedig 4,3 százalékos volt a növekedés. Ennek alapján a Takarékbank 4,9 százalékos negyedik negyedévi és 5,2 százalékos egész éves GDP-visszaesésre számít 2020-ra, míg a harmadik negyedévhez képest minimális lehetett a visszaesés.

Suppan Gergely kiemelte a következő hónapokban folytatódhat az ipar stabilizálódása, bár januárban valószínűleg visszaesést okozhattak a chiphiány miatt átmenetileg leálló autógyárak. Már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése, valamint a készletek feltöltése is, így a következő hónapokban további fokozatos élénkülésre lehet számítani az ipari termelésben.

Idén bázishatások és új kapacitások üzembe helyezése miatt érdemi, akár 14-16 százalékos növekedés is várható, de áprilisában a tavalyi alacsony bázis miatt a növekedés bőven meghaladhatja a 60 százalékot is.

Az ipari termelés ebben az évben markánsan, akár 3 százalékpontnál is nagyobb mértékben járulhat hozzá a GDP növekedéséhez – vélekedett a Takarékbank vezető elemzője.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője szerint viszont a vártnál kedvezőbben alakult az ipari termelés decemberben. Bár ez részben a naptárhatásnak tudható be, de az év végi leállások miatt fontos hangsúlyozni, hogy ez nem lett volna önmagában elég a növekedéshez, hiszen ha nincs kereslet, a cégek nem használják ki a több munkanapot, hanem meghosszabbítják az év végi leállást.

Regős Gábor

Ugyanakkor óvatosságra ad okot, hogy havi alapon csökkent a termelés, bár ez a szezonális kiigazítás ellenére is talán magyarázható a naptárhatással. Örvendetesnek találta azt is, hogy az iparágak többségében nőtt a termelés. Jól látható, hogy a koronavírus második hulláma az ipart kevéssé érintette, inkább azok az ágazatok szenvedhetik meg a korlátozásokat, amelyek a működésükben korlátozott vállalkozások beszállítói.

Összességében az ipari termelés a negyedik negyedévben pozitívan járulhatott hozzá a gazdasági teljesítményhez. 2021-ben az ipari termelés összességében bővülhet. Ezt segítheti a beruházások magas szintje, míg pontos mértékét nagyban befolyásolja majd a kereslet alakulása – tette hozzá a Századvég Gazdaságkutató szakértője.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint továbbra is csak mérsékelt növekedést mutat a magyar ipar. A múlt évben összességében gyors visszapattanás volt az iparban. Ezt mutatja, hogy az ipari termelés a múlt év áprilisában és májusában a 2015-ös szinttől 27, illetve 14 százalékkal maradt el. Tavaly augusztusban került az öt évvel korábbi szint fölé és az év utolsó hónapjaiban 15-20 százalékkal haladta meg azt.

Az idén az ipari termékek iránti belföldi és külföldi kereslet helyreállásától függ az ipar teljesítménye, tehát elsősorban attól, hogy a járványhatás milyen ütemben húzódik vissza. A bázishatás miatt várhatóan áprilisban és májusban lesznek kiugró adatok. A K&H szakértője szerint a mostani kilátások szerint az idén 5 és 10 százalék közötti növekedés várható, a múlt évi alig több mint 6 százalékos hanyatlás után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...