Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők: stabilizálódik a munkaerőpiac
No menu items!

Elemzők: stabilizálódik a munkaerőpiac

A munkanélküliek száma 5 ezres emelkedést mutat az előző hónaphoz képest, a foglalkoztatás stagnálására számítanak a következő időszakban az elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az idén januárral záruló háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb, a foglalkoztatottak átlagos létszáma ugyanebben az időszakban 4 millió 498 ezer volt, 17 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékra emelkedett.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője kiemelte: bár éves szinten nőtt, de rövidtávon csökkent a foglalkoztatás a november-januári időszakban. A foglalkoztatás tehát a tavaly vélhetően tetőzött, rövidtávon érdemi bővülés a kedvezőtlen külső környezet miatt nem várható – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy bár a foglalkoztatás további növelésére még van tér, ehhez képzésre van szükség az inaktívak körében.

Úgy vélte, 2020-ban a magas beruházási ráta segíti a foglalkoztatás növekedését, azonban a kedvezőtlen külső környezet fékezheti azt, így összességében stagnálásra lehet számítani.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: a munkanélküliségi ráta a 15-64 éves korosztály körében januárban 3,5 százalékon állt, vagyis enyhén nőtt 2019 végéhez mérten, az előző év azonos időszakához képest ugyanakkor 0,1 százalékpontos javulást mutatott. Összességében tehát egy stabilizálódó munkaerőpiaci helyzetet jeleznek az adatok, vélhetően a hazai munkaerőpiac elérte a teljes foglalkoztatottság szintjét.

Hozzátette, hogy a munkanélküliek számát tekintve minimális, 5 ezres emelkedést mutatnak a számok az előző hónaphoz képest, de továbbra is közel vagyunk a rekordalacsony szinthez. Talán a legérdekesebb új folyamat, hogy a gazdaságilag aktívak száma már négy hónapja csökken, ami a munkanélküliségi ráta enyhe emelkedésének irányába hat – jegyezte meg.

A vezető elemző szerint a 2019 egészében mért 3,5 százalékos átlagos munkanélküliségi ráta után az idén várhatóan hasonló szinten alakul a mutató. Noha jelentős lehet a munkaerőpiaci fluktuáció, a munkanélküliségi mutatókat ez érdemben nem érinti majd, mert a vállalatok munkaerő iránti igénye a digitalizálás és automatizálás ellenére is jelentős marad, főleg azon cégek körében, ahol még mindig megéri a munkaerőköltséget növelni a technológiai beruházások helyett.

Horváth András

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szintén úgy véli, hogy a jelenlegi csúcs körül ragadhat a foglalkoztatottság szintje, részben a világgazdasági bizonytalanságok miatt. Az év egészében a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékra csökkenésére számít, hozzátéve, hogy a munkaerőpiac további bővülését elsősorban a munkanélküliként sem regisztrált inaktívak közül lehet várni.

Az  elemző kiemelte, hogy a legideálisabb munkavállalási korú, 20-64 éves korosztály 75,3 százaléka dolgozott az adott időszakban, ami meghaladja az Európai Unió 73,2 százalékos átlagos rátáját, de elmarad az egyik fő versenytárs cseh gazdaság 79,9 százalékos mutatójától. Úgy vélte, a foglalkoztatási ráta még megközelítőleg 4 százalékponttal javítható lenne összehasonlítva a jelenleg versenyképesebb uniós tagállamokkal, ami hozzávetőlegesen további 250 ezer új, betöltött álláshelyet jelentene a hazai munkaerőpiacon, és ezt követően lenne kijelenthető a teljes foglalkoztatottság.

Megjegyezte, hogy a foglalkoztatás egyre nehezebb minőségi bővülése mindaddig fennállhat, amíg a hazai nettó bérek el nem érik azt a nominális szintet, ami vásárlóerővel korrigálva már az unión belül is vonzó célpiaccá teszi a hazai munkaerőpiacot, és elindulna az átmenetileg távozott magasan képzett munkaerő visszaáramlása. Szerinte erre akár már középtávon is esély nyílhat a jelenlegi folyamatok alapján, kiváltképp, ha a jelenlegi ütemben folytatódnak az ezt segítő adócsökkentések, valamint egy munkavállalói adócsökkentés is tovább gyorsíthatná ezt a folyamatot, illetve egy esetleges forinterősödés is segítené a bérek relatív közelebb kerülését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás