Hirdetés
Kezdőlap Bank Első otthon - Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez
No menu items!

Első otthon – Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez

Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez az első otthonuk megvásárlásához; a fix, 3 százalékos kamatozás és a 10 százalékos önerő régiós összevetésben is a legkedvezőbb – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Mandinernek.

Panyi Miklós ismertette: a 40 év felettieknek nagy többsége, mintegy négyötöde él saját ingatlanban, ezzel szemben a 18-40 év közötti korosztálynak csak körülbelül a kétötöde, ezen szeretne változtatni a kormány az Otthon Start program elindításával.

Az első saját lakás vagy ház megszerzése nagy kihívást jelent a magas ingatlanárak és a lakáshitel-kamatok miatt. A programban elérhető 3 százalékos, legfeljebb 25 éves futamidejű, végig fix kamatozású lakáshitelhez hasonló, kedvező konstrukció még soha nem volt Magyarországon – hívta fel a figyelmet.

A kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy az otthonteremtés és gyermekvállalás előtt álló pároknak minél kevésbé jelentsen anyagi akadályt a családalapítás. Ennek szellemében vezettek be számos családtámogatási intézkedést 2016-tól. A korábbi támogatások többsége a gyermeket vállaló vagy házasságban élő fiatalokat segítette, most minden korábbinál szélesebb kör előtt nyílik meg az otthonteremtés lehetősége – emelte ki.

A saját ingatlan segíti a fiatalokat a vagyoni gyarapodásban, a családalapításban, gyermekvállalásban is, vagyis ez demográfiai, gazdasági és szociális kérdés is. A saját ingatlan megszerzése hosszú távú perspektívát, kiszámíthatóságot ad a fiataloknak, ezért a külföldi munkavállalás is kevésbé jelent motivációt – vélekedett az államtitkár.

Arra is rámutatott, hogy a programban a piacinál jóval, 4-5 százalékponttal alacsonyabb hitelkamat miatt a havi törlesztőrészlet is alacsonyabb lesz, számos esetben kevesebb, mint egy hasonló ingatlan bérleti díja, így sok fiatalnak jobban megéri majd saját lakást venni, mint albérletet fizetni.

A program megalkotásánál arra törekedtek, hogy a feltételek és az igénylés a lehető legegyszerűbb legyen – mondta az államtitkár.

Nincs életkori megkötés, nem feltétel a gyermekvállalás vagy a házasságkötés.

Az Otthon Start ugyanakkor összekapcsolható a csok plussszal, ami a családalapítást, gyermekvállalást tervezők fiataloknak ad nagyobb mozgásteret.

A hitelképességet vizsgálják a bankok, így elengedhetetlen a megfelelő jövedelem és a kétéves tb-jogviszony igazolása – jelezte.

A program élénkíti a lakáspiacot, de nem okoz komoly piaci zavarokat. A jelenleg eladásra kínált 140 ezer ingatlanból 100 ezer felel meg a program feltételeinek. Az árkorlátok célja az áremelkedések megelőzése. Fontos, hogy a kedvezményes hitelt, szemben a vissza nem térítendő támogatásokkal, nem tudja beárazni az ingatlanpiac – közölte Panyi Miklós.

A konstrukció hatására nagy lökést kaphat a lakások és a családi házak építése, ésszerű árazás mellett. Az Otthon Start programmal egy új, éves szinten tízezres vevői kör hozhatja helyzetbe az építőipart, a következő 5 évben akár 50 ezer új lakás épülhet – emelte ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...