Kezdőlap Hírek Emelik a minimálbért Horvátországban
No menu items!

Emelik a minimálbért Horvátországban

A horvát kormány november 1-jével megemeli a minimálbért nettó 4220 kunára (231 ezer forint) az eddigi 3750 kunáról (202 ezer forint) – jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök.

Plenkovic rámutatott, hogy a mostani emeléssel az elmúlt hat év alatt 50 százalékkal, azaz nettó 1256 kunával (68 ezer forint) nőnek az országban a minimálbérek.

Kiemelte: előrejelzések szerint 2024 nyarára az átlagkereset így eléri a nettó 8200 kunát (450 ezer forint), amely az idén júliusban már 7576 kuna (415 ezer forint) volt. A nettó átlagfizetés hat év alatt 34 százalékkal, több mint 1900 kunával nőtt – mondta.

Andrej Plenkovic

A miniszterelnök jelezte, hogy az idei tanév második felében minden általános iskolás számára ingyenes iskolai étkeztetést biztosítanak.

Szavai szerint ez 311 ezer gyereket érint majd elsőtől nyolcadik osztályig, és évente csaknem 550 millió kunát (30 milliárd forint) szánnak erre az intézkedésre.

A kormányfő megemlítette az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó terveiket is, amelyről egy nappal korábban a parlamentben számolt be bővebben. Akkor elmondta, hogy a törvény elfogadása esetén egy éven belül – néhány kivételtől eltekintve – legfeljebb 16 hétig lehetnek majd vasárnap is nyitva az üzletek.

Ha vasárnap dolgozik valaki, akkor a munkáltatónak ezt megfelelően kell honorálnia, ha nem akar dolgozni, akkor ezért nem bocsáthatják el – magyarázta Plenkovic.

Nem a figyelemelterelés miatt javasoljuk a kereskedelmi törvény módosítását, hanem azért, hogy teljesítsük programszerű ígéretünket” – hangsúlyozta a miniszterelnök a parlamentben, hozzátéve: azért döntöttek az intézkedés mellett, mert egyensúlyt akarnak teremteni a magán- és az üzleti élet között, és ápolni akarják a családi értékeket.

Horvátországban eddig az üzletek vasárnapi zárva tartására tett kísérletek mindegyike kudarcot vallott. 2003-ban Ivica Racan szociáldemokrata kormányfő rendelte el az üzletek vasárnapi zárva tartását, de az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az erről szóló törvényt. Öt évvel később az Ivo Sanader vezette jobboldali kormány is próbálkozott, de a taláros testület ezt is elvetette. Plenkovic kormánya tavaly már egyszer előállt ezzel a tervvel, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem szavazták meg a törvénymódosítást. A vállalkozók egyebek között azzal érveltek, hogy a vasárnapi zárva tartás akadályozná a felzárkózásukat a pandémia idején elszenvedett veszteségek után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás