Kezdőlap Hírek Emelkednek az ápolási díjak, februárban jön az első gyod
No menu items!

Emelkednek az ápolási díjak, februárban jön az első gyod

Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak, a gyodot februártól folyósítják – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence közölte, a kormány idén januártól – új kategóriaként – a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Ezt az új juttatást a járási hivatalok állapítják meg január 15-ig, és február 5-én folyósítják először a mintegy 17 ezer család számára. A gyod összege 2022-ig folyamatosan emelkedni fog, és eléri majd az akkori minimálbér szintjét – emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy január 1-jével minden egyéb ápolási díj összege is emelkedik; a növekedés az idén 15 százalékos, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 5-5-5 százalékos lesz, ami 30 százalékos emelkedést jelent összességében.

Megemlítette azt is, hogy az elmúlt években az alap- és emelt összegű otthonápolási díj mellé bevezettek egy kiemelt kategóriát, amely azoknak a családoknak segített leginkább, ahol súlyos állapotú, önellátásra képtelen gyermeket nevelnek. Ebben a kategóriában 58 százalékos emelés történt.

Emellett fontos intézkedés volt az is, hogy 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést állapítottak meg azoknak, akik legalább húsz évig a gyermeküket otthon ápolták, és az emelt vagy kiemelt összegű ápolási díjra voltak jogosultak. Esetükben szolgálati időnek számít az ápolási díjra való jogosultság – jelentette az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás