Kezdőlap Világgazdaság Energiaválság. Áfacsökkentést javasol a bajor miniszterelnök
No menu items!

Energiaválság. Áfacsökkentést javasol a bajor miniszterelnök

Az energiaárak németországi emelkedése miatt adócsökkentést szorgalmaz a bajor tartományi miniszterelnök. Markus Söder javaslata szerint átmenetileg 7 százalékra kellene csökkenteni az üzemanyagok általános forgalmi adóját.

A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Berliner Morgenpost című lap hírportálján közölt nyilatkozatában a formálódó új szövetségi kormányra az energiapiacon váró feladatokról elmondta: nem szabad tétlenül nézni, ahogy a télhez közeledve egyre drágul az energia.

Az új szövetségi kormánynak – amelyben a CSU és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) várhatóan nem lesz benne – a 19 százalékos kulcs helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá kell sorolnia az üzemanyagokat, legalábbis átmenetileg.

Markus Söder

A villamos energia árának emelkedése miatt pedig ki kell vezetni, nullára kell csökkenteni a megújuló források kiaknázásának ösztönzését szolgáló járulékot – az úgynevezett megújuló energia törvény (EEG) után EEG-hozzájárulásnak nevezett díjat -, és az európai uniós előírások által szabályozott mozgásteret maximálisan kihasználva a lehető legalacsonyabb szintre kell csökkenteni az áramszolgáltatókat terhelő úgynevezett villamosenergia-adót – fejtette ki Markus Söder.

Hozzátette, hogy a hátrányos helyzetű lakossági fogyasztóknak külön támogatást kell biztosítani a fűtési költségekhez. A gazdasági szereplők terheinek növekedéséről azt mondta, hogy az ipari áram árában meg kell határozni egy felső szintet, amelyet nem léphetnek át a szolgáltatók.

A földgáz világpiaci árának elszabadulásával kapcsolatban úgy vélte, “ésszerű” lenne, ha rövidesen kiadnák az engedélyeket az orosz földgázt Németországba Ukrajna és Lengyelország kikerülésével, a Balti-tenger alatt szállító Északi Áramlat vezetékrendszer új vezetékpárja, az Északi Áramlat-2 üzembe helyezéséhez.

Az Északi Áramlat-2 biztonságos alapot jelent ahhoz, hogy Németországban stabilan rendelkezésre álljon a gáz – húzta alá Markus Söder a Berliner Morgenpostnak és a kiadó – a Funke médiacsoport – többi lapjának adott nyilatkozatában. Kiemelte, hogy Németországnak nagy szüksége van gáztüzelésű erőművekre, méghozzá a szénfelhasználás és az atomenergia használatának fokozatos megszüntetése és egy sor további tényező, köztük a digitalizáció és az elektromobilitás miatt növekvő villamosenergia-igény miatt.

Németországban hónapok óta egyre nagyobb gond az energia drágulása. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint októberben 18,6 százalékkal többet kellett fizetni az energiáért, mint egy éve. A lakossági fogyasztók különösen nehéz helyzetben vannak, mert az áram és az üzemanyag ára is meredeken emelkedik.

Az energiaszolgáltatók, valamint a pénzügyi és a távközlési szolgáltatók és a biztosítók árainak összehasonlításával foglalkozó legnagyobb német szakportál, a Verivox számításai szerint egy átlagos, háromszemélyes német háztartás energiaköltsége az októberi árak alapján éves szinten 4549 eurót (1,6 millió forint) tesz ki. Ez 35 százalékos emelkedés éves összehasonlításban.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.