Kezdőlap Zöld üzlet Ennek annyi: Párizsban kivonják a bérelhető elektromos meghajtású rollereket
No menu items!

Ennek annyi: Párizsban kivonják a bérelhető elektromos meghajtású rollereket

Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból, a hónap végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.

A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról, az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy “mindenképpen és egyszerűen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az”. A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt – írta az MTI..

A szabadon bérelhető elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy 2 millióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban.

Párizsban mintegy 15 ezer bérelhető roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet, és mintegy 400 ezren használják. A szolgáltatók szerződése augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lesz az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.

A Trier ötezer rolleréből még háromezer áll rendelkezésre, fokozatosan gyűjtik be a járműveket, éjszakánként ötszázat. A cég minden este kiürít és lezár egy zónát, ahol a rollereket éjszaka teherautókkal begyűjtik, és a felhasználók többé nem tehetik ott le a rollereket. Az övezetet a mobiltelefonos applikációban vörös színnel jelölik, s a hétvégén már csak egyetlen központi zóna marad nyitva, amely az utolsó pillanatig használható lesz a járművek letételére.

A rollerek egy központi gyűjtőhelyre kerülnek, ott megjavítják és felújítják őket, majd vidéki városokban kerülnek forgalomba. Egyharmaduk a Párizs körüli Ile-de-France régió mintegy nyolcvan településén. A többi jármű Németországba kerül.

A Dott szolgáltató már július közepén megkezdte a járművei kivonását a forgalomból, és deaktiválta a bérlést az applikációban. A Dott-rollereket Belgiumban és Izraelben hasznosítják újra.

A Lime nem zárja be a zónáit, hanem fokozatosan vonja ki a járműveket, amelyek javítás után Lille-ben, Londonban, Koppenhágában és német városokban kerülnek forgalomba.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás