Kezdőlap Egészség-ügy Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózata várja a magyar startupokat
No menu items!

Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózata várja a magyar startupokat

Illusztráció: Bigstock

Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózata, az EIT Health kezdő vállalkozásokat segítő programjára július 21-ig lehet jelentkezni – közölte a szervezet.

Az Attract to Invest nevű program célja hogy segítsen befektetést találni a kezdő vállalkozások számára, és ehhez 25 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyújt, melyről a résztvevők maguk dönthetnek, hogy milyen arányban használják fel – hangsúlyozták.

Mint írták, a finanszírozás komoly kihívást jelent a korai szakaszban lévő startupok számára, a kezdő cégeknek sokszor nincs meg a kulturális hátterük ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak együttműködni az intézményi befektetőkkel. Sok startup alapító baráti-családi környezetből érkezik, ahol rugalmas viszonyokhoz szoktak, miközben az induló cégek számára fontos a megfelelő befektető kiválasztása, az átgondolt stratégia.

Az EIT Health Attract olyan induló vállalkozások támogatására összpontosít, amelyek már piacra léptek és értékesítettek is termékeikből vagy szolgáltatásukból és felkeltették a potenciális befektetők érdeklődését.

A képzés két fő oktatási modulból áll: az első a már említett problémákkal foglalkozik, a második modul pedig az igazgatótanácsi ülések szimulálásával készíti fel az induló vállalkozásokat arra, hogy milyen lehet a befektetővel a partneri kapcsolat a valóságban – írták.

A programot idén szervezik meg másodszor, a támogatás újabb elemekkel bővült: november elején egy verseny keretében a résztvevő csapatoknak lehetőségük van további finanszírozásért pályázni.

Az első három helyezett 20 ezer, 15 ezer és 10 ezer euró pénzjutalomban részesül.

A programra az eithealth.eu honlapon keresztül lehet jelentkezni.

Az EIT Health a legkiválóbb egészségügyi innovátorok hálózata, melyet az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az Európai Unió egyik szerve támogat és mintegy 130 partnerrel rendelkezik. A határokon átnyúló együttműködés célja olyan új megoldások kidolgozása, amelyek lehetővé teszik az európai polgárok számára, hogy hosszabb és egészségesebb életet élhessenek – fejtették ki a közleményben.

A program induló kiadásában a több mint 70 jelentkező közül 15 startupot választottak ki, most ez a szám húszra nő. A legtöbb jelentkező Olaszországból érkezett. Magyarországról 6 pályázatot regisztráltak, közülük egyet választott ki a szervezet a programban való részvételre. A projekt első részére eddig 300 ezer eurót költöttek el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról tárgyalnak

Megkezdődnek a tágyalások az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról

Fontos azonosító járhat le sok vállalkozásnál év végén

A LEI kód egy évig érvényes, megújításának elmulasztása komoly működési fennakadásokat okozhat.

Kovács Árpád: a globalizáció korrekciója fájdalmas, de elkerülhetetlen

A világgazdaságban olyan gyökeres átalakulás zajlik, amelyben a protekcionizmus, a...

A FAO 2,971 milliárd tonnára javította a 2025-ös globális gabonatermés-előrejelzését

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 10,1 millió tonnával, 2,971 milliárd tonnára emelte globális gabonatermés-előrejelzését szeptemberi várakozásához képest.
Hirdetés

Hírek

Az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról tárgyalnak

Megkezdődnek a tágyalások az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról

Fontos azonosító járhat le sok vállalkozásnál év végén

A LEI kód egy évig érvényes, megújításának elmulasztása komoly működési fennakadásokat okozhat.

A FAO 2,971 milliárd tonnára javította a 2025-ös globális gabonatermés-előrejelzését

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 10,1 millió tonnával, 2,971 milliárd tonnára emelte globális gabonatermés-előrejelzését szeptemberi várakozásához képest.

Nő a vásárlóerő, bővül a kiskereskedelem

Nő a vásárlóerő, bővül a kiskereskedelem - a családi adócsökkentések és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa tovább erősítik a forgalmat - állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,09 százalékkal, a frankfurti DAX indexe 0,08 százalékkal, a párizsi CAC-40 indexe pedig 0,74 százalékkal gyengült nyitáskor.

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,4, százalékkal haladta meg

2025. augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Iránykereséssel kezdődhet a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel kezdődhet a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.

Elkezdődtek az elbírálások: most kiderül, melyik gazda kap támogatást

Idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen – tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.