Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING
No menu items!

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

 

Fotó: popso.it

Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot.

Az ING Group az elmúlt hetekben az olasz Banca Popolare di Sondrioval kezdett tárgyalásokat, mivel felvásárlások révén igyekszik növekedni Európában, mondta a Reuters információi szerint egy, az ügyet ismerő személy. A korai szakaszban lévő megbeszélések azonban nem voltak előrehaladottak, és nem biztos, hogy a holland bank eljut az ajánlatig – fejtette ki a névtelen forrás. Az ING és a Sondrio nem kívánt nyilatkozni.

Az ING ajánlata vetekedne a BPER Banca (korábbi nevén Banca Popolare dell’Emilia Romagna olasz bankcsoport), 4,3 milliárd eurós, minden részvényre kiterjedő ajánlatával, amit a Sondrio számára tett februárban. A BPER és a Sondrio vezető részvényese egyaránt az Unipol, Olaszország második legnagyobb biztosítója, amely mindkét pénzintézet közel 20%-át birtokolja.

Carlo Cimbri, az Unipol elnöke március végén azt mondta, hogy egy külföldi bank tanulmányozza a Banca Popolare di Sondrióra tett lehetséges ajánlatot, amely a BPER-rel vetekedne. Az Unipol többéves tervének bemutatásakor Cimbri az ING-re, mint lehetséges kérőre utalt azzal, hogy a Banca Popolare di Sondrio iránt érdeklődő bank színe az újságíró nyakkendőjének színe, azaz narancssárga. A Sondrio, amelynek székhelye a Valtellina-völgyben, egy Milánótól északkeletre fekvő gazdag hegyvidéki területen található, a Bank of America és a Morgan Stanley segítségét kérte fel az ügylet kapcsán.

A bankárok már beszéltek a potenciális ajánlattevőkkel – jelentette ki a névtelenséget kérő informátor. A Sondrio már felajánlotta, hogy 2025-2027 folyamán 1,5 milliárd eurót fizet vissza a részvényeseknek, megduplázva ezzel az elmúlt három év kifizetéseit, ezzel is védekezve a BPER ellen. A BPER pedig jelezte, hogy a Sondrio akciója védekező lépés volt, tekintettel az ágazatban zajló konszolidációs hullámra.

Az ING februárban közölte, hogy méretének növelése érdekében rivális bankok felvásárlására keres lehetőségeket a főbb európai országokban, köztük Olaszországban, Spanyolországban és Németországban. A holland pénzintézet 2001 óta tevékenykedik lakossági bankként Olaszországban, és az ország vezető digitális bankja, amely 1,275 millió ügyfelet szolgál ki. Jelenleg betéti bázisának bővítésére törekszik azzal, hogy a május vége előtt nyitott új számlákra egy éven keresztül 4%-os hozamot kínál.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...