Fenyegető éhség – Amerika: „Az emberek félnek”

A koronavírus-krízis kezdete óta 30 millió amerikai veszítette el a munkahelyét! Szociális védőháló alig van. Az ingyenkonyhák nélkül sokan már éhenhaltak volna. A Spiegel riportere Atlantic Cityben térképezte fel a helyzetet. A kaszinóparadicsomot, a középosztályt különösen sújtják a járvány gazdasági következményei.

A kelet-parti metropoliszban minden a szórakozásról szólt: kaszinók, strandok, vidám- és aquaparkok, bevásárlóközpontok, éttermek, bárok. A Spiegel riporterét most lehangoló kép fogadta: Szinte minden zárva, az utcák üresek, csak néhány kocogót és hajléktalant látni.

Március óta 30 millió amerikai veszítette el az állását. Többen, mint az 1929-es világgazdasági válság óta bármikor. Különösen sokan az idegenforgalomban és a vendéglátóiparban, amiből a New Yorktól 130 mérföldre délre fekvő 300 ezres városban a legtöbben élnek.

Középosztály az ételosztáson

Március közepén bezárt az összes kaszinó, a hotelek és éttermek többsége, lemondták a show-kat és a koncerteket. Szakácsok, pincérek, krupiék, a hotelekben és a szórakoztatóiparban dolgozó művészek, valamint a technikai háttér alkalmazottak tízezrei kerültek azonnal az utcára. Azóta a minimális szociális segélyekből, és ha van, megtakarításaikból élnek.

Egy városszéli repülőtéren katasztrófafilmbe illő kép fogadja a Spiegel újságíróját: Több száz autóból álló sor. Egy jótékonyági szervezet, a ’Community Food Bank of New Jersey’ önkéntesei kartondobozokból tésztát, konzerveket, zöldséget és gyümölcsöt rakodnak a csomagtartókba; sárga mellényes biztonságiak vigyáznak a rendre, és arra, hogy senki se álljon be kétszer a sorba.

Amerika szerte egyre több helyen van hasonló élelmiszerosztás. A rászorulók kocsival jönnek, mert nem hajléktalanok, vagy menekültek, hanem a középosztály tagjai, de a magánadományokból működő jótékonysági szervezetek nélkül már éheznének.

Rövidített munkaidő helyett az utcára

A ’Community Food Bank of New Jersey’ Atlantic Cityben két hetente kétezer embernek segít ételosztással. Edelmiro egy közülük. A 45 éves férfi egy nagy kaszinó éttermében volt szakács. 18 éve él a városban. Családjával a középosztályhoz tartozott: elfogadható fizetés, lakás, autó. „Március közepén a kormány bezáratta a kaszinókat. Rögtön kirúgtak. A végkielégítés 1 heti fizetésem volt” – meséli a német hetilapnak.

Az USA-ban nincs hosszú felmondási idő, sok havi végkielégítés és rövidített munka sem. Ezért, aki utcára kerül hamar leszakad, ahogy Edelmiro és családja is. „Nem tudom, mi lesz velünk. Az éttermek előbb-utóbb kinyitnak, de nem lesznek vendégek. Félnek a fertőzéstől.” – mondja rezignáltan.

Szakadozott a szociális védőháló

A munkanélküli segély 13 hétig jár, az összege államonként változik, de sehol sem több néhány száz dollárnál. A Kongresszus a rendkívüli helyzetre való tekintettek egységesen 600 dollárra emelte a mértékét és most valamivel hosszabb időre jár. A kifizetéséért a tagállamok felelősek.

Az üres állami kasszák és az igénylők ugrásszerűen megnövekedett száma miatt azonban gyakran csúszik a kifizetés. New Jersey államban, ahol Atlantic City is fekszik a számítógépes program összeomlása miatt hetekig pénz nélkül voltak a munkanélküliek.

A segély a legtöbb családban még a legfontosabb közüzemi díjak, az egészségbiztosítás, a lakásbérleti díj,  a jelzáloghitel, valamint a számos más kölcsön törlesztőrészletére sem elég. Élelmiszerre pedig végkép nem marad belőle.

„A sorban állók többsége a középosztályhoz tartozik. Néhány hete még el se tudta volna képzelni, hogy ételcsomagra lesz rászorulva” – mondja Carlos Rodriguez, az egyik önkéntes. „Legtöbbjüknek nem volt megtakarítása. A munkahely elvesztése rögtön a padlóra küldte őket.” Minthogy a többségnek nincs tapasztalata a helyzettel, nem tudja hol és hogyan kell állami segítséget igényelni, melyik segélyszervezettől hol és mit kaphat.

Éhezés vagy fertőzés?

Bár a fertőzések száma alig csökken, mégis mindenki ki akar nyitni. Néhány hotel a parti promenádon már meg is tette ezt. Mentenék, ami a nyári szezonból talán még menthető. Már szabad strandolni is. Ennek ellenére az üzemeltetők nem hiszik, hogy tömegesen fognak érkezni a vendégek. Az elbocsátottak többsége sem gondolja, hogy belátható időn belül újra szükség lesz rájuk.

Az 59 éves Barry egyéni vállalkozóként show-díszleteket épített. Március óta nincs megrendelése. Megtakarításának köszönhetően egyelőre még nem kell ételért sorban állni. Az osztásban segít önkéntesként. „Ki kell nyitni az üzleteket. Ez így nem mehet tovább. Vírus ide vagy oda, az emberek dolgozni akarnak.” Szkeptikus azt illetően, hogy ő mikor dolgozhat ismét. Valószínűtlen, hogy az idén nyáron újraindulnának a show-k a több ezer férőjéhez rendezvényközpontokban. Mégsem keseredik el.” Atlantic City többször volt már a padlón. Mint eddig mindig, most is fel fog állni.”