Kezdőlap Gazdaság Fiatalok adómentessége. Havi 45 ezerrel több maradhat a zsebben

Fiatalok adómentessége. Havi 45 ezerrel több maradhat a zsebben

A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat 2022-től megillető személyijövedelemadó-mentesség – mondta Honyek Péter, a PwC Magyarország adószakértője.

A statisztika szerint nagyjából harmincezren dolgoznak a 15-19 éves korosztályban, és 258 ezer 20-24 év közötti alkalmazottat tartanak nyilván.

A kereseti adatok szerint a 25 évnél fiatalabbak bruttó átlagfizetése háromszázezer forint körül alakul, amiből kiszámítható, hogy

a tervbe vett szja-mentesség átlagosan havi 45 ezer forintot jelenthetne az érintetteknek, ennyi maradna a zsebükben.

Ugyanezen számokból kalkulálható ki az, hogy az államnak évente 155 milliárd forintos kiadást jelentene az intézkedés. Az adószakértő hozzátette: az utóbbi összeg elkölthető pénzként jelenne meg a gazdaságban, vagyis a kormányzati intézkedés növelheti a fogyasztást.

Honyek Péter

Honyek Péter a Magyar Nemzetben kifejtette azt is, hogy a szja-mentesség “tisztíthatná” a foglalkoztatást, a fiatalokat kevésbé alkalmaznák feketén.

Az is elképzelhető, hogy az adómentesség miatt többen döntenének úgy, hogy hamarabb állnak munkába, ahogy a diákszövetkezetek helyzete is megváltozna. “A szövetkezetekben dolgozó diákok bére már most is mentesül a járulékfizetés és a munkáltatói közterhek alól, ha a személyi jövedelemadót sem kellene megfizetni, akkor semmilyen közteher nem jönne szóba ennél az alkalmazási módszernél” – magyarázta a szakértő.

A miniszterelnök egy hete jelentette be: 2022. január elsejétől azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. évüket, személyijövedelemadó-mentességet kapnak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mol-csoport: öregszik a közép-kelet-európai régió autóparkja

A közép-kelet-európai régióban a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet és a válaszadók 48 százaléka 10 évnél idősebb autót vezet. Ennek ellenére az autósok csaknem fele nem tervezi lecserélni járművét a következő 5 évben, függetlenül annak életkorától

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára,...

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Hírek

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,